Íme, megszületett, létrejött, világrahoztuk. A saját örömünkre, saját magunkért, ert értünk szól, mert nekünk szól, mert értünk szól. - Ha tudod mi a Rádiozoo, Neked ennyi is elég. Te már érted. Érted? Érted!
Ha nem tudod, elmeséljük: Mi egy olyan társaság vagyunk, akiket 2007-ben sodort össze a sors a DUE XVII. Országos Kommunikáció és Média Szaktáborában. Szerencsénk volt. Vagy csoda történt. A kettő tulajdonképpen nem áll messze egymástól. A lényeg csak annyi: jó emberek találkoztak, jó helyen és (köszönet csoportvezetőinknek... :-D ) olyan kapcsolat szövődött közöttünk, ami túlmutatott a tábor keretein. Valami, amit szeretetnek, meg barátságnak szokás nevezni.
Most itt ez az oldal. Értünk, nekünk, meg azoknak, akik úgy érzik, itt találták meg, amit kerestek. Azért született, hosz összekössön minket egymással, Veletek, a "nagyvilággal".
Szeretettel készült. Az átvirrasztott éjszakákért, az életreszóló barátságokért, a műsorvezetés izgalmáért... Értünk. Érted. Nekünk, Neked.
Jó olvasást!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
RádióZoo-Dani 2008.07.14. 21:41:47
Tök jó, hogy létrejött ez a blog! Remélem mindenki aktív részese lesz az összes RádióZoo. Fojtassuk ott ahol abba hagytuk 13-án és ne fejezzük be soha!
Dani
Rádiózoo-s Ildi 2008.07.14. 21:50:35
Millió köszönet Neked, Encsi, hogy létrehoztad ezt az oldalt!
Én nagyon-nagyon visszavágyom...
Táborba,a nagyölelések, a reggeli kávék (ezernyi köszönet Encsinek), a hosszú beszélgetések, és az őszinte szeretet miatt.
Remélem, minél többen leszünk, és tartjuk a kapcsolatot...legalább így, ha nem is láthatjuk sűrűn egymást...
Hogy érzitek Magatokat így egy nappal a tábor után?
Sok-sok puszi minden Drága RádióZOO-snak!
Ildi
,,Az átvirrasztott éjszakákért, az életreszóló Barátságokért, a műsorvezetés izgalmáért, Érted, értünk.RádióZOO!"
Tidus 2008.07.14. 21:52:07
Hmmmm nem is tudom mi jót írhatnék ide először.. Köszi Encsi, hogy létrehoztad ezt az oldalt:) Nagyon hálásak vagyunk. ez az oldal tényleg a csoportunk kicsiben Érted? Értünk a Rádiózooért:) Nagyon rossz, hogy vége a tábornak és hogy ma reggel már nem a közeletekben ébredtem.:(
ZooM 2008.07.14. 22:06:06
Köszi, de ez egyáltalán nem az én érdemem! Ti ugyanúgy írhattok igazi bejegyzést. Csapatnapló... - ahogy Tomi nevezné! Szóval, hajrá mindenki!
Nagyon hiányoztok!
Puszi!
Rádiózoo-s Ildi 2008.07.14. 22:14:37
Süljük szünt!!!!
Hiányzik a ,,konstruktív tábor"!
Reggel nem volt kedvem egyedül kávét inni...
Encsi,Dani!!!Hiányoznak az éjjeli nagyonbeszélgetős nagyséták!!!!Hol van a bevásárlószatyrom?!Itthon nem találom!
,,Érted,Értünk,RádióZOO"
ZooM 2008.07.14. 22:18:18
Nekem is nagyon hiányzik mindenki... A sünre meg gondolni sem tudok... Itt pedig egyáltalán nincsenek szatyrok, mert Pest olyan fényárban úszik, hogy semmit se látni az egészből!
Menjünk vissza a hintába!
Puszi!
Nektek szól...
Rádiózoo-s Ildi 2008.07.14. 22:18:40
DJ Esz Tomász zenéje, vigyora, Norbi süni haja az elválaszthatatlan és utánozhatatlan Bogi és Viki!Flóri,Timi, és Andi!
RádióZOO-s Ildi 2008.07.14. 22:20:46
Mossssst!
És azért a két Kultúrsznobunk is hiányzik:-)
Tidus 2008.07.14. 22:22:17
RádióZOO-s Ildi 2008.07.14. 22:26:01
Talán Kari mondta Rájuk.De találó.
A végére egész rendes kis emberkék lettek.:-)
Meg is kedveltem Őket
RádióZOO-s Ildi 2008.07.14. 22:37:50
,,Az Életreszóló Barátságokért"
Simon Tamás 2008.07.14. 22:46:28
Nagyon örültem Encsi levelének :) Nagyon tuti kis ötlet. Örülök neki, hogy tényleg enyire össze tartó kis csapat vagyunk, talán egyszer majd mi is csinálunk Rádiozoo vetélkedöt jó pár év mulva az akkori táborozooknak :D . Amugy én igyekeztem ,minnél több Rádiozoo-s életérzést bele vinni a cikkeimbe, meg a müsorokba. és ezt füzném hozzá :)"Együtt kezdtük el, együtt fejezzük be, és együtt állunk majd ki érte mert ez a szeretet szigete ebben a kis országban. Mi megérkeztünk, itt voltunk, jól éreztük magunkat, tehát megnyertük" Remélem méltó maradt a rádizoohoz :)Imádlak titeket, és már csak 364 nap :D fel a fejjel elfog telni :)Meg rendezhetnénk majd rádiozoo csapat épitö kalandturákat :) De ez csak egy ötlet, majd meglátjuk mi sül ki belöle :) legyetek jók sziasztok :D:D:D
Tidus 2008.07.14. 22:47:10
RádióZOO-s Ildi 2008.07.14. 22:50:29
Vigyázz az Öcsikémre, mert kicsi még, és Nélküled elveszik!
pusssszancs
RádióZOO-s Ildi 2008.07.15. 09:18:53
Hogy vagytok, kedves RádióZOO-sok?
Merre jártok ebben a nagy világban?
puszi
Ildi
RádióZOO-s Ildi 2008.07.15. 09:56:40
Sok SZÍV mélyén ott ég ez a tűz egy kör közepén.
Egy dal, s Te újra mellém ülsz, s lobog a TÁBORtűz, szél belekarol.
Egy dal, és újra köztünk élsz, ma újból Te zenélsz.Úgy van, ahogy RÉG volt.
Egy dal, S Te újra mellém ülsz, s lobog a TÁBORTŰZ, szél belekarol.
Szól egy dal, s a LELKÜNK ÖSSZEÉR, a gyönyörű tűzfénynél, napszínű a Hold.
Súgd meg nekem, tudod, így igérted rég, a nagy titkokat, amit egy kisgyerek nem ért.Hiszen annyi minden volt, amire nem jutott idő, pár pillanat most hogy legyen, MÚLT,JELEN,JÖVŐ?
Sok SZÍV mélyén ott ég ez a tűz egy kör közepén.
Egy dal, s Te újra mellém ülsz, és lobog a TÁBORTŰZ, a szél belekarol.
Egy dal, és újra köztünk élsz, ma újból Te zenélsz, úgy van, ahogy RÉG volt.
EGy dal, s Te újra mellém ülsz, s lobog a TÁBORtűz, szél belekarol.
Szól egy dal,és a LELKÜNK ÖSSZEÉR,a gyönyörű tűzfénynél, napszínű a Hold.
Isten Veled, a könnyem nézd ma el,mondj egy mesét, ahogyan régen, csak ennyi kell. Ez a TŰZ ÖRÖKKÖN ÉG, semmi NEM DÚLHATJA SZÉT.A lelkekét, akiket rejt az ég.
Sok szív mélyén ott ég ez a TŰZ, egy kör közepén.
Egy dalt,s Te újra mellém ülsz. És lobog a tábortűz, szél belekarol.EGy dalt és újra köztünk élsz, ma újból Te zenélsz. Úgy van, ahogy rég volt.
Egy dal, s Te újra mellém ülsz. És lobog a tábortűz,szél belekarol.
SZÓL EGY DAL,ÉS A LELKÜNK ÖSSZEÉR a gyönyörű tűzfénynél, napszínű a Hold..."
:-(
Hiányoztok.
Valakinek nincs meg ez a szám egészen véletlenül?
puszi...
Dj S.Thomas 2008.07.15. 20:31:59
Legyetek jók és kitartás, nem tüntünk el, csak kicsit messzebb vagyunk egymástól, és soha nem veszitjük el egymást :) amugy még a Norbi, meg az Orsi, is a csapatban volt nem? Mintha úgy rémlene. Legyetek jók sziasztok!
RádióZOO-s Ildi 2008.07.15. 20:51:21
Nem felejtettem el senkit, csak részletekben írtam ki a neveket!
A szombati Veszprém nálam egyre esélyesebb...ki fog akkortájt ott tartózkodni még?
pussszancs
Ildi
,,Érted,Értünk,a RádióZOOért"
RádióZOO-s Ildi 2008.07.15. 21:32:36
Tudom, az ország különböző pontjain szanaszéjjel vagyunk szórva, de remélem ez nem akadályoz meg minket abban, hogy ha szükségünk van egymásra, -még ha csak lélekben is- de tartsuk egymásban a lelket.
Jó éjszakát Minden RádióZOOsnak!
Írjatok Ti is, hogy ne csak velem legyen tele a blogunk!
pussszancs
Ildi
,,Az átvirrasztott éjszakákért..."
RádióZoo-Dani 2008.07.15. 22:25:07
UI:Ildi ha Tomitól megkapnád a számot nem ér szomorkodni rajta!!
Jó éjt!
Dani
" Az életre szóló barátságokért"
RádióZOO-s Ildi 2008.07.16. 10:00:51
Köszönöm az aggódást, de úgy is tudod, hogy nem vagyok az a szomorkodós típus....:-)
Egyébként HA megyek Veszprémbe, az szombaton valósulhat csak meg...
És Ti?Ki merre?Jöttök?
pussszancs
Ildi
,,A műsorvezetés izgalmáért"
S.thomas 2008.07.16. 19:18:18
:D:D:D Nos ugy tünik egyre többen leszünk Veszprémben :D Én olyan este fél9 fele érek meg Veszprémbe, ésutánna majd egyeztetünk hogy mikor hol találkozzunk, mit szoltok? :D:D:D Ugytünik hogy egy páran össze tudunk majd futni :) Szal én is ott leszek, majd valahol, és semmi akadáját nem látom, hogy össze fussunk, vagy szombat, vagy vasárnap, de elöször is legyünk ott :D Már nagyon várom a hétvégét. Talán elöbb találkozunk majd egymással, minthogy gondoltuk :) Legyetek jók!
U.I.: Ildi még nincs meg a tábortüz, de nagyon rajta vagyok a témán.
Sziasztok!
RádióZoo-Dani 2008.07.16. 19:43:31
Tényleg tök jó, hogy így össze jövünk Veszprémben! Hihetetlen lenne ha tényleg találkoznánk itt! Bemegyek ma Vaszprémbe körülnézni, kiváncsi vagyok milyen bent! Jó lene ha leírnátok, hogy ki mikor jön és akkor tök jól meg lehetne szervezni a dolgot!
:D:D:D:D
Dani
RádióZOO-s Ildi 2008.07.16. 20:30:35
De szép is az élet!Örülök,h ilyen vidám napotok van.
Részemről szombaton délelőtt 10-11 körül érnék oda (ha összejön),és 4 körül már indul is vissza a buszom:-S
De addig is ott lennék és Veletek lennék!
Ráér Valaki akkortájt?
pussszancs
,,Az Életreszóló Barátságokért"
ui.:Még sosem voltam Veszprémben.
RádióZOO-s Ildi 2008.07.16. 20:49:17
Képzeljétek, én ma versenyeztem egy szúnyogírtós repcsivel, ettem gyerekfagyit, néztem gyönyörűszép égboltot a Fertő tó felett, és suhantam a szélben a kedvenc randalírozós robogómmal:-)Már csak TI hiányoztok...
Meséljetek!
ui.:Köszi Tomi,h rajta vagy az ügyön,nagyon kedves Tőled.Te melyik nap mész le Veszprémbe?
RádióZoo-Dani 2008.07.17. 00:30:56
Nagyon nagyon nagyon jó napom, főleg estém volt! Úgy mentem be Veszprémbe az utca zenére, hogy nagyon jó lesz mert hallok csomó jó zenét, de ennél sokkal jobb dolog történt!!!!!! Találkoztam Brigivel, Flórival és Mátéval. Valahol bennem volt, hogy akár még találkozhatok is velük de nem nagyon hittem benne és mégis. Nagyon jó volt így napom! Azóta valamiért állandóan mosolygok! Remélem jó lesz a szombat , részemről OK.
Dani
"Az életre szóló barátságokért"
RádióZOO-s Ildi 2008.07.17. 10:32:47
pussz
,,Az átvirrasztott éjszakákért"
Tidus 2008.07.17. 11:58:41
"Az átvirrasztott éjjszakáklért..."
RádióZOO-s Ildi 2008.07.17. 12:16:01
Több csillagot is végigjárt, de nem talált barátot egyet sem.
Egyetlenegy felnőtt se tudta megérteni, így továbbállt.
S hosszú kalandozás után legvégül a földre szállt...
Találkozott a rókával, ki megtanította, mit tehet:
sok közül csak egyet válasszon, és az az egy Barát lehet.
Hiába van a sok virág, csak egy az Igaz, mit otthagyott, s a rókát is megszerette, hisz ő is olyan elhagyott...
Amikor mindezt elmesélte, pontosan egy év múlt el,
visszavágyott a rózsájához, melyet hűtlenül hagyott el.
Törékeny teste itt maradt, lelke a virághoz visszaszállt.
Búcsúzásul reám hagyta az ég összes csillagát
Ő volt a Kisherczeg...:-( :-)"
Legyen vidám napotok!
Myvipemre rakosgatok fel táboros képeket, akiket érdekel, onnan le tudja szedni, és kommentárt is szabad írni.
Vigyázzatok Egymásra!:-(
:-)
puszi
Manóóóó
,,Az Életreszóló Barátságokért"
RádióZOO-s Ildi 2008.07.17. 20:26:29
Nagyon úgy fest a dolog, hogy Balázsommal együtt 9:20-tól 15:50-ig boldogítanánk Titeket.
Igényt tartanék egy RádióZOOs NAGYÖLELÉSRE és ha van kedvetek,egy rögtönzött városnézésre.
Kikre számíthatok?
puszi
Ildi
,,Az átvirrasztott éjszakákért"
RádióZOO-s Ildi 2008.07.17. 21:44:32
Írjatok. Mert... Mert mindannyian tudni szeretnénk... Az elmondhatatlant."
Szót fogadok Encsinek.Leírom az elmondhatatlant.Egyébként nagyon nem szeretem, hogy velem van tele a blog...nem akarom naplóvá kisajátítani...Rólatok akarok tudni...
Vicces a világ.Éppen Tőletek féltenek. Tőletek,akik nekem a megnyugvást,a békét és a szeretetet adjátok nekem. Félnek,hogy Titeket jobban a szívembe zárlak, mint az Ittenieket...röhejes...fáj egy kicsit a bizalmatlanság...pedig nyugodt és boldog szinte csak Veletek vagyok..
S.thomas 2008.07.18. 20:33:53
ZooM 2008.07.19. 11:09:32
Rettentően hiányooztook! Orsinak és Norbinak is írtam Veletek együtt, szerintem annyira meghatotta őket a tábor, hogy nem mernek e-mail-t nézni. Mindenkit meghívtam mégegyszer Admin-nak, hátha mostmár működik. Dolgozom ám rajta, de kint vagyok az alföldi rónaságon, heti egyszer van net...
Tomi: nagyon-nagyon sok sikert! És mi nagyon szeretünk! Ha valaki rosszat mond, az meg jóóól eltángáljuk :-P. A buli meg jó volt, de tényleg... Életemben nem voltam diszkóban, de ha ilyen, akkor jó :-)!
Mindenkienk puszi:
Encsi
Süsmüs 2008.07.19. 11:13:31
Sok puszi mindenkinek: Brigi
" Ne sírj, hogy vége lett, mosolyogj, hogy megtörtént!!"
ManóóóóZOO 2008.07.20. 13:14:10
Egyszerűen fantasztikus volt a tegnap.A várban hegyen fekve történő felhőelemzés és repcsikeresés, az első 50 méteremen elcsúszás, a földön ülve jégkásaszürcsölés,a hármasával csúszdázás, csapnál ,,megfürdés", a napocskás hennafestés, a verdás hűtőmágnesajándékozás, Dani féle ,,merészfényképkészítés és galád módon másolatcsinálás",a sok mosoly és vidámság. Mindezt nagyon-nagyon köszönöm Nektek, és örültem, hogy újra láthattalak Titeket!!
Ahogy felültem a buszomra, onnantól hazáig végigmosolyogtam az utat.Elindítottam a zenéket a telefonomon, és a legelső csodák csodájára a tavalyi szignálunk volt:-))Szeretlek Titeket!:-)
,,Az átvirrasztott éjszakákért, az ÉLETRESZÓLÓ BARÁTSÁGOKÉRT, a műsorvezetés izgalmáért,Érted,Értünk...":-)
S.thomas 2008.07.20. 22:02:20
Hát ki maradtam a Veszprémi buliból :( Ez most nem jött össze, pedig szivesen ott lettem volna. Majd talán legközelebbi utca fesztiválon. Jól éreztem magam Veszprémben :) Nem volt semmi gond, szép emlékekkel jöttem el :) Remélem veletek is minden rendben van :) és majd össze tudunk majd futni :) sziasztok!
RádióZOO-s Ildi 2008.07.21. 10:13:58
Ma van a Dánielek névnapja. Sok boldogságot RádióZoo Daninak!
Mizujs Veletek?Kinek hogy telik a hétfője?Csak nekem van Garfield-es hétfőm?
pusszancs
„Egy homokszemben lásd meg a világot,
egy vadvirágban a fénylő eget,
egy órában az örökkévalóságot,
s tartsd a tenyeredben a végtelent!” William Blake
Flórizoo 2008.07.21. 15:59:12
Jujj, nagyon, nagyon jó volt Titeket újra látni, annyira tábor feelingje volt a szombatomnak, hogy az hihetetlen, és mostanába amúgy is felobott napjaimat még jobban feldobtátok!Ildi, Dani, akik eljöttek hozzánk, és Tusi, Máté, akik már a veszprémi lakossághoz tartoznak...Brigike Rólad nem is beszélve:P!Gyerekek, össze kell hoznunk egy találkozót majd mindenképpen, mert, mert, mert... CSAK!!!!:D
Láthatjátok a szeleburdiságomból én mit sem vesztettem az egy év alatt sajna nem sikerült megkomolyodnom, sőt, még olyanabb lettem, mint voltam!!!!Ennek lehet örülni is, meg nem is:P:P:P!
Szeretlek Titeket!
pusszancs:)
ManóóóóZOO 2008.07.22. 22:21:01
ManóóóóZOO 2008.07.23. 21:25:46
Gyűlölöm,utálom...kikészít....Titeket akarlak!!
:-(Gonosz,árt,gyűlölöm...fáj...:-(
ManóóóóZOO 2008.07.24. 21:14:34
Hogy vagytok?Milyen volt a DUE-klub?
Jól telik a hetetek?
puszi
Süsmüs 2008.07.28. 19:42:47
Júúúúújjj, mi van veletek? Valamikor a nyár folyamán Radiozooooooooooooooooooos találkozó valahol? Mit szoltok hozzá?
Sok puszi mindenklinek
ManóóóóZOO 2008.07.29. 12:49:04
Boldogságos névnapot Flórizoonak!:-)
Süsmüs!!!Jobbulást!!!Gyógyulj meg hamar!
Jó lenne újra látni Titeket!
Puszi minden RádióZOO-snak!
Süsmüs 2008.07.29. 21:56:23
ZooM 2008.07.30. 17:18:58
Nagyon-nagyon-nagyon hiányoztok! (Bocsika, az én hibám, jól elbújtam az Alföldön máig...) Flóri, neked utólag is sok boldog névnapot!
Tud valaki valamit Tusiról? Nagyon szurkolok neki!
Millió puszi Mindenkinek!
Ui.:
Szüljünk egy sünt a NAGY találkozoo-nak is. Hátha egyszer mindnyájan együtt lehetünk!
ManóóóóZOO 2008.07.30. 21:10:24
Csakhogy megvagy...lassan kezdtünk unatkozoo emberkékké válni.Tusi túl van a műtéten, most otthon pihizik.
Tényleg jó lenne egy találkoZOO...
Esz Tomász!Gyógyulj meg!
pusszancs
S.thomas 2008.07.31. 14:07:15
örülök, hogy itt vagytok nekem BARÁTOKNAK :) Legyetek jók és irjatok sokat ide a blogozoo-ba
Sziasztok!
ManóóóóZOO 2008.07.31. 14:17:48
Bizony,bizony, hallgassatok Esz Tomászra és írjatok jó sokat Ti is ide!
Egyébként egy hétig itt találjátok meg a 2. és 3. adag képadagjaimat:-)
Valamiért mailban nem sikerült elküldenem....
2.: upload.vipmail.hu/dl/?tid=8037b0ca3a2dfd577180044279e586108
3.: upload.vipmail.hu/dl/?tid=8037b0ca3a2dfd577180e2dc1aefa00fc
pusszancs
ManóóóóZOO 2008.08.03. 20:39:15
Hogy vagytok?Hogy telik a nyaratok?
Encsi megnyugtatására írom ismét, hogy Tusi él, és virul!Kicsit fájlalja a lábát, a varratszedést is túlélte...szóval megvan!
Egyébként kitartást az edzőtáborodhoz!Még akkor is,ha az edződ nem olyan konstruktív...:-)
Brigusssz!Remélem,sikerült teljesen meggyógyulnod, és Öcsikémmel együtt jól telt a bicajozásotok a héten!
Flóri,remélem épségben megérkeztél,és még egyszer boldog névnapot!
Öcsikém!Neked jó munkát és sikeres előkészületeket kívánok a sulihoz!És vigyázz Süsmüsre nagyon!
Daniii!Remélem,nem örökre mentél világgá,és majd a közeljövőben adsz Te is Magadról valami életjelet,és mindannyiunk nevében remélem,hogy jól vagy,és élménydúsan telik a nyarad!
Szerelmetes Esz Tomász!Nagyon örülök a boldogságodnak, csak kéretik néha Neked is életjelet adni Magadról!:-)
Kedves Orsi!Ha olvasod néha a blogot,remélem,a bokád helyrejött,és már újra tudsz sokat-sokat rohangálni!:-)Jobbulást!
Remélem, hogy hamarosan azok a RádióZOO emberkék is írkálnak, akik eddig nem tették...de szeressük Őket is nagyon,hiszen mi egy ÖsszetartoZOO kis csapat vagyunk!;-)
Vigyázzatok Magatokra!
,,...az Életreszóló Barátságokért..."
,,Ha valaki szeret, könnyebb az élet,
ha valaki szeret, van miért élned.
Aki szeret az sose feled,
aki feled, az sose szeret,
aki szeret, és mégis feled,
nem tudja mi a szeretet."
Flórizoo 2008.08.04. 07:19:07
Megjöttem a nagy nyaralásból, gyerekek, ez annyira, de annyira "pörfikt" volt, hogy az hihetetlen!Bár szómiszó 2 napig próbáltam elkerülni azt, hogy hányjak, mert elég rosszul voltam, de nem baj, már élek!Negyed óra múlva indulok első szerkesztőségi napomra a Naplóhoz.Encsi, ilyenkor eszembe jut a cikked a múlt évi táborból...!Nem baj, legalább megtanulok finom kávét főzni, ha mást már nem is!
Jujj, köszönöm szépen a köszöntéseket, nagyon jól estek ám!!!!:D:D
Úgy veszem észre, hogy itt legtöbbet Ildi tud rólunk, látjátok milyen kis gondoskodó, számon tartja apró és nagyocska ügyes-bajos dolgainkat, ILDI, MI ÚGY SZERETÜNK!:D:D:D
Jó hallani felőletek, és arról, hogy nagyjából mindenki élete a rendes kerékvágásban haladgat!
Millió csók:
Flóri:)
Süsmüs 2008.08.06. 10:34:46
Teljesen meggyógyulva jeletkezek ismét. Holnap megyek Tusihoz, aki puszilja vagy üzen neki vmit szóljon. Mindenki jól van? Danííííí hova tűntél?
ManóóóóZOO 2008.08.06. 11:04:25
Süsmüs!Kéretik 2 nagy cuppanós puszit lenyomni Tusi arcára!Kösziii!És jobbulást kívánok Neki!
Flóri!Köszönöm szépen még egyszer a kedves megjegyzést,és jó munkát a szerkesztőségben!:-)
Hogy Forma-1-es szakkommentátorunkat idézzem:,,Na de hová tűnt Damon Hill" helyett Váry Dániel?:-)
Encsi remélem jól bírja az edzőtábort, KITARTÁÁÁS Neki!Egyébként néha nézzetek fel a csillagos égre, lehet hogy a Bevásárlószatyron alias Göncölszekéren keresztül épp egy NAGYÖLELÉST küld mindnyájunknak.
puszi
"Induljunk vígan és remélve
a boldog, szép jövő elébe,
mienk a hely a nap alatt
míg szívünk bátor és szabad!"
Juhász Gyula
ZooM 2008.08.10. 11:23:01
Megjöttem és egyben vagyok, azon kívül, hogy iiiissszzzooonnnyyyúúaan hiányoztok.
Flóri: sikerüljön a gyakorlatod nagyon-nagyon jól!
Tomi: Kérlek szépen, gyógyulj meg :-)!
Olyan rossz...Tök sokmindent mondanék, de... Na mindegy. Köszönöm, hogy vagytok és hogy olyanok vagytok amilyenek!
Mindenkinek NAGYÖLELÉS!
Encsi
ManóóóóZOO 2008.08.10. 21:24:49
Encsiii!Örülök, hogy épségben hazaértél!Nézegettem esténként a bevásárlószatyros NAGYÖLELÉST, ugyan szinte mindig felhős volt az ég, de tudtam, hogy attól még itt van..valahol felettem...
Úgy tűnik, eléggé felejthető vagyok...a felsőoktatás számára is, mivel elfelejtettek mindenféle papíruszt küldeni nekem...ami miatt valószínűleg a koleszos jelentkezésem is ugrott...na sebaj...ennyit a panaszokról...ja még annyit:HIÁNYOZTOK!:-(
puszi
Vigyázzatok Magatokra!
ui.:Ki jön októberben médiafesztre?
ManóóóóZOO 2008.08.12. 00:33:32
Ne felejtsétek el Endzsit és Kecsót, a két szülinapot felköszönteni!:-)
Brümm,brümm...
H
I
Á
N
Y
O
Z Merre jártok a nagyvilágban?
T
O
K
!
Flórizoo 2008.08.13. 19:58:40
Imádollak Titeket!
Encsi, köszi szépen a jókívánságot, eddig úgy néz ki, hogy minden rendben megy. Gyerekek, egyszerűen semmire sincs időm, de ez most abszolúte nem baj. Járok koncertekre, meg kiállításmegnyitóra...stb, aztán ottan vannak ezek a jófej emberek, akikkel találkozom nap mint nap, és akikért érdemes felkelni. Vannak nagyon mókás fejek is, de vannak inteligens arcok!:DNa, rólam ennyit!:D:D
Ildink, kedvesünk, rólad nem lehet megfeledkezni, ezek nagy nagy nagy, és még annál is nagyobb kukik(bocsi :P), aki a mi Ildinkenek elcseszi a jövőjét, az popsipacsit érdemel!Ugye emberek, egyet értetek velem? Úgyhogy mondd a címet, és máris robogunk a Te jövőd felé!:D
Encsi, örülünk, hogy épségben és szépségben visszakaptunk!
VIGYÁZZATOK MAGATOKRA!
Millió puszit küldök innen a királynék városából:D
S.thomas 2008.08.13. 21:06:22
Mindig megtudok lepödni azon hogy az élet milyen ujabb meglepetéseket tartogat magában. Nincsen baj csak mégis, vannak olyan dolgok amikbe bele se gondol az ember hogy megtörténhet vele, és mégis.
Dehát ez ellen nincs mit tenni, nyelni egyet( néha nehezen megy le, de hát....) Aztán, az emebrenek eszébe jut hogy mit is akar, mi szeretne lenni, és aheélyett hogy siránkozik, az energiát a vágyai teljesitésébe fekteti. Aztán tellik mulik az idö, és egyszer csak ujra elkezd élni, egyre jobb és jobb dolgok történnek vele, és várja a következö lecsapást, de hát ez a az élet.FÁjdalom, küszködés, próbálni javitani, elfogadni, tovább menni, és mindig és mindig csak elöre. Szóval ha a legrosszabb helyzetbe vagy akkor nyugtasson az a tudat, hogy már mind1 mit csinálsz csak javithatsz a dolgon :) Ildi Fel a fejjel, és ha bármi kell tudod, neked mindent :)
Szeretünk nagyon :)!
ManóóóóZOO 2008.08.13. 21:18:04
Imádlak Titeket!Köszönöm a kedves, és bíztató szavakat.Flóri, Neked is, remélem jól meg az újságírósdi,és Tomi Neked is köszönöm a kedves szavakat!
Még így távolból is sokat segítetek.
Köszönöm, hogy Vagytok!
Millió puszi minden RádióZOOsnak!
Üdv innen a Hűség Városa mellől:-P :-)
Flórizoo 2008.08.14. 13:37:28
Tomi nem tudom mi az a csalódás ami ért, de fel a fejjel, mert a Rádiozoo Veled van, úgy ahogy Ildivel is, és akinek valami gondja van zokkal is, hiszen Érted, értünk...! Az élet nem mindíg baboslecsó, néha tényleg nyelni kell, de hajrá!
Gyerekek, lehet, hogy Tusinkat sikerült belecsmpésznem a veszprémi Naplóba...!Remélem nem húzzák ki a nevét. Remélem a telefonos interjúm kedves barátunkkal nem volt hiábavaló!
Brigi, jó, hogy Te aggódsz Értem (ezt kedves Süsüm a mai beszélgetésünk után érti)!
Pusszancs!:D:D
ManóóóóZOO 2008.08.14. 21:33:11
Flóri, miért aggódik Érted Süsmüs?Baj van netán?Mert ha meg kell valakit verni, csak egy szavadba kerül és megyünk!!!RádióZOOstól, mindenestől!!
Mindenkinek sok vidámságot!
puszi
S.thomas 2008.08.16. 10:32:44
Legyetek jók.
A többi nem számit :)
sziasztok
ManóóóóZOO 2008.08.16. 21:30:29
Bizony-bizony, hallgassatok Dídzsé Esz Tomászra és próbáljatok meg a gondokon felülemelkedni, hiszen Ti vagytok az erősebbek.
Bármi is ér, nem szabad feladni a harcot!Hiszen itt vagyunk egymásnak.Ha gond van, megoszthatjuk egymással.Hiszen ezért is jött létre ez a blog Drága Encsink segítségével.Segítünk egymáson.Hiszen BARÁTOK vagyunk!És ez mindennél fontosabb!
Apropó, jó hírem van: Áder Timi jól van, és puszil Mindenkit, és hamarosan Ő is csatlakozik köreinkhez.:-)
Vigyázzatok Magatokra!
Bonne nuit!;-)(Öcsikém, Felőled is rég hallottam...)
pusszancs Mindenkinek
,,Az Életreszóló Barátságokért"
Flórizoo 2008.08.17. 09:07:39
Ildi, igazad van, hallgatunk mi mindenkire, csak az a gáz, hogy egymás bajait nem foglyuk tudni megoldani ennyi km-ről, ami sztem tök természetes.Emlékeztek kis Herceg mit mondott? Azt, hogy a fontos döntések előtt mindig egyedül állunk...!Na, nem akarlak ám lelombozni Titeket, csak most,... NEM BESZÉLEK GONDOKRÓL!
Szeretlek Titeket, ez már alapjában véve + dolog! Ezt most muszáj volt leírnom!:D
Pusszancs mindenkinek!:D
Florizoo:) 2008.08.17. 09:10:20
www.naplo-online.hu/fooldal-nap_temai/20080815_kevesebb_alberlo
ManóóóóZOO 2008.08.17. 13:09:47
Flórizoo!Nem is gondoltam, hogy valóban meg tudjuk oldani egymás problémáját ennyi km-ről (pedig szeretném), de az mégis talán egy könnyebbség, ha ,,elmondjuk" egymásnak, beszélünk róla, esetleg jótanáccsal látjuk el a Másikat.De ha olyan vészes az ügy, összefogunk, és meglátogatjuk az illetőt, és aki bántotta, azt jóóól elagyabugyáljuk!Persze csak ha szükség van rá...
További szép hétvégét Nektek!
puszi
,,Le temps est un grand médecin.
Az idő a legjobb gyógyír."
S.thomas 2008.08.18. 20:48:31
Itt már anyi okosság szólt, arról ,hogy mit hogyan kell tulélni, hogy az hihetetlen. Talán hadjuk is ezt a témát, és szerintem enki nem arról akar hallani, hogy kinek milyen baja van, vagy ha mégis akkor az majd szól a másiknak. Lassan vége a nyárnak, za sem egy vidám téma az igaz, de lassan vége a dj sulimnak is :) ami jó ,mert egy gondal kevesebb ne értsétek félre, szeretem csinálni, meg tanulni is, csak Csepelre kell kijárnom, ami legalább 2 óra plusz utazás, mint amikor nincs suli. Most mondom, senkinek nem kell együtt érezni velem, és nem is kell bizztatni, hogy semm baj Tomi, nincs már sok hátra :) Mert tisztában vagyok vele. Szóval Állitólag nem megy rosszul, de sokat kell mégy gyakorolnom. Meg ujra bele kell vetnem magam abba hogy angolozzak, most kihagytam egy adagot, egy olyan 2hónapot, az sem lesz rossz, meg akarok majd megint valami sulit elkezdeni, és meglátom majd hogy jön ki, meg mellette maló, meg Dj-s bulik, halesznek, meg angol, meg ANGIE :) az utolsót nagyon szeretem :Dmeg a djs bulikat is. Aztán meglátjuk mi lesz :) Álltalában mindig igy fejezem be a jövöröl alkotott képemet, mert nem mindig sül el ugy ahogy mi akarjuk.
Legyetek jók mindenkinek sikerüljön minden amit eltervez :)
Sziasztok!
ZooM 2008.08.19. 09:57:35
Csak annyi, hogy... Az élet szép! Nekem például azért, mert ti vagytok...
Kedvenc Dj-m, te meg ne aggódj, előbb utóbb tényleg minden jól fog elsülni! De tényleg... Kevesen vannak, akik ennyi energiát fektetnek a dolgaikba, mint te! Ahogy írtad is, te nem keseregsz, hanem teszel valamit. És... Nem tudom, vannak-e égiek, hogy helyes-e, amit hiszek, de ha ők látják azt, hogy te igenis úgy akarsz élni, ahogyan érdemes, előbb utóbb segíteni fognak. Legyél nagyon boldog!
Flóri, te meg gondolj arra, hogy most nincs időd semmire, de ha egyszer begyakoroltad, akkor már gyorsan megy és majd akkor már nevetsz, hogy milyen gyorsan készen vagy :-)! Veled együtt várom, hogy mosolyogj az elfoglalt kollégákon :-P!
Mindannyian nagyon hiányoztok! Ezerrrel gyártom nektek a karkötőket. (akinek rémlik Tomi cikke, az tudja :-))
Mindenkinek millió puszi:
Encsi
Florizoo:) 2008.08.19. 13:45:21
Hahhha, én már nevetek mindenen gyerekek, még néha azon is amin nem éppen kéne...na az elég kínos szitu tud lenni :D:D!
Annyira megszerettem ezt az egész gyakornokos dolgot, hogy még az egy hét ráhúzásom sem kizárt, ami azért jó lenne!
Encsi, milyen karkötőkről van szó, én lemaradtam az idei dolgokról ám, lehet felvilágosítani...!:)Nem, nem érdekel a méhecske meg a virág sztori:P!
Na, puszi nektek!
ManóóóóZOO 2008.08.22. 12:21:54
,,Na mi újság?"Ezt kérdezte mindig Drágalátos ,,Imádott" volt matektanárom is.Hogy telt Nektek az egynapos ünnep?TüzijátékoZOOsan?Remélem, hogy minél vidámabban. Képzeljétek 19-én Európa-koncerten voltam itt Fertőrákoson a Kőfejtőben a barlang színházban.Volt mindenféle jó, Beethoven, Liszt Ferenctől is felcsendültek művek, és (az általam kevésbé ismert) Griegtől...
Hirtelen egy időutazáson vettem részt...az az alkotás csendült fel, amit az évben 9 alkalommal hallok minden reggel...igen, a tábori ébresztőnk!:-) Fantasztikus volt!Annyira feldobott, hogy újra hallottam...bár...mélységes sajnálatomra az Óóóó Nap nem szólalt meg utána...pedig hiányoltam...:-) Olyan jó volt.Egy kis nosztalgia. Onnantól kezdve szép volt az este.
Egyébként most boldog vagyok, mivel sikerült felvételt nyernem a szombathelyi kollégiumba.Nem volt egyszerű...:-)
Flóri!Kérdésedre válaszolva idéznék egy kis részletet Tominak a Vigyél magaddal című cikkéből: ,,Mi az, ami egy táborozáshoz elengedhetetlen kellék?Miután bepakoltuk a pólókat, nadrágokat, ingeket, és az egyéb kiegészítőket, elgondolkozunk, mi az, ami még fontos lehet...Tóth Enikő életmentő fonala: Enikő az unalom elleni védekezés céljából hordja magánál a Makramé fonalat, ami mindig nála van, és karkötőt készít a segítségével. Az unalmas órákban elkészült karkötőket pedig elajándékozza barátainak."
Októberben ki jön médianapra?
puszi
A RádióZOO legyen Veletek!
ZooM 2008.08.23. 21:33:11
Azt hiszem, közületek is mindenki be tud lépni Admin-ként is az oldalra. A sima belépés után az oldal végén (a Feed-ek, meg a satöbbi után) van egy Egyebek rész, az alatt kékkel az Admin link. Erre kattintva beléphettek az admin felületre, ahol valahol az alsó sorok egyikében van egy "új bejegyzés fül". Ha erre kattintotok megjelenik egy panel, ahová gépelni lehet, adja magát, hogy mit és hová. Ha a "publikál" fülre kattintotok, akkor kész is van egy ssszzzzzéééépppp új bejegyzés, mindenki látja, mindenki olvashatja és kommentezheti.
Ezt csak azért mondom, mert hátha történik valakivel valami szép és érdekes és akkor tegyük ki a "címlapra" és ne csak itt az "olvasói levlek" között örüljünk neki.
közben ezerrel próbálom feltölteni a képeimet, de olyan tetű lassan működik minden ezen a gépen, hogy... Ne mindegy. Ja, elvileg képet is lehet felrakni, Ildi, a tieidet utólagos engedélyeddel holnap délután felpakolom.
Egyébként... Semmi különös... Gyorsan elvégeztem egy Reiki tanfolyamot, olyat, amit Tóth Hajni is csinált, úgyhogy most éppen energiákat keresek és csakrákat pucolok... :-)
Könyörgöm, menjünk médianapra!!! Légyszi, léci, lécccciii!!! Ha akkor éppen nem nyelvvizsgázom, vagy érettségizem és nem aznap van önképző műhelyem, akkor megígérem, hogy ott leszek!
Ildi, bevesszük a DJ-oktatást is az IlDUEncsi programjába? Akkor Tomi lehetne a csopvez, szombat esténként pedig buikat rendeznénk az irodában. Aztán elmennénk közösen és megvernénk mindenkit, aki fölösleges paoírokat követel :-).
Mindenkinek puszi:
Encsi
ManóóóóZOO 2008.08.23. 22:10:28
Mizujs Véletek?
Eeencsiiii!Mi az a Reiki tanfolyam?Fogalmam sincs, mi lehet, de gratula hozzá!:-)
Naná, hogy bevesszük a DJ-oktatást is a programunkba!Jöhet Tomi is csopveznek, és rádiósnak, meg újságírónak bevehetnénk a Többieket is,hm?A szombat esti bulik megtartása jó ötlet!:-)
Képeket egyébként hogy lehet felrakni?Amúgy csak nyugodtan.:-)Engedélyezem utólagosan is.:-)
Sok-sok pusziiii!
Ildi
,,A végtelenhez mérve nem is létezünk, a csillagévek óráin egy perc az életünk. Az ember önmagában semmit sem ér, ha nincs Barátunk, elvisz a szél...!"
Dj S.Thomas 2008.08.25. 20:24:31
:D:D:D Jól hallottam valaki Dj oktatást emlitett :P Nos fiuk lányok ide is kiirom, ha bárki tud helyet, bulit, kicsit nagyot, hideget meleget, habosat fütöset, fényeset, lézereset, ahova Dj-t keresnek akkor szoljatok, jártas vagyok pár dologban :D és cuccom is van hozzá, szalagavató utáni bulik, szülinapi partik minden érdekel, ha van felkérés, szombatjaim vannak, Persze amik mind mind szabadok, és arra várnak ,hogy ti betöltsétek öket. Persze már a jó bulinak egy feltétele, hogy az én kincsemet, és mindenemet magammal vigyem, persze biztos vagyok, hogy nem mondanátok nemet :) Bedobbantom a kocsiba a cuccot, a benzin pénzt megbeszéljük :) persze ha nem baj, és már ott is vagyok hogy jó zenét, jó bulit, és életkedvet teremtsek minden táncolni akaró kis pupákba :D a többit meg majd megbeszéljük :D Legyetek nagyon jók, és mindenkinek soksok sikert és boldogságot :D
Sziasztok!
Florizoo:) 2008.08.29. 10:22:29
Gyerekek, elkezdődik lassan az a fránya iskola, de nekem semmi kedvem nincs oda bejárni tanulni, meg dolgozatokat írkálni.Szíves engedelmükkel én megmaradnék a cikkírásnál.Egy hetet ráhúztam a Naplónál, mert nadon joooooooooooooooooo.A barátnők hiányoznak onnan a taposómalomból, de a tanárok szopatása nem, nem és nem.Annyira jók a képek, kedveskéim, olyan tuti őket visszanézegetni, mert az emlékek nagyon pozitívak.Hiányoztok, az tény és való.Jah, ezt el kell mesélnem: a Mátét átkoltoztettük, de nem ám akárhogyan.Bevásárlókocsikkal cipeltük át a cuccait két utcával feljebb.Nadon vicces volt, mintha lomisok lettünk volna, vagy mik. Talán majd a képek is meglesznek.:):O Na, sok sok puszi mindenkinek:P:PHelloka
ManóóóóZOO 2008.08.29. 14:47:20
Flóri!Kép ha majd lesz, nyugodtan felteheted ide is.:-)Vagy ha gondolod, elküldöd Encsinek, vagy nekem, mi is megoldjuk.:-)
Kitartás a sulihoz azért...
puszi Mindenkinek
sziasztok
,,Az Életreszóló Barátságokért"
ZooM 2008.08.30. 09:26:08
Annyira jó hallani rólad! Hát igen, csúnnnya iskola.
Szóval megvolt a nagy költözés? Jösz médiafesztiválra októberben? Ha akarod szállást is szerzünk, meg minden, csak gyere... (most képzeld el, hogy könyörgő tekintettel nézek rád.)
Egyébként mi volt pontosan a "munkahelyeden"? Milyen feladataid voltak? Mesélj bármit, mert tényleg nagyon jó rólad hallani.
Puszi:
Encsi
Florizoo:) 2008.08.31. 20:02:04
Hihetetlen, hogy néhány ember mennyire, de mennyire tud nekem örülni!Köszönöm, ez nadon jól esik!
Nem tudom, hogy megyek e médiafesztiválra.Ha rajtam múlik akkor naná:D:D!
A munkahelyemen?Húúú, nem kellett kávét főznöm!!!!Ahogy a főnököm mondta: Most titkárnőnek, vagy újságírónak jöttél ide? Jelentem firkásznak:):).Szóval már első héten kiküldött tudósítani, meg mentem Vele interjúkat csinálni. Egy csomót okosodtam, de gyerekek, rövid híreket nagyon nehéz írni!Nem tom, én próbálkoztam, de nagyon sokat elcsesztem, amit együtt kijavítottunk persze, de hát akkor is!NEHÉZ!
Még ma is bementem dolgozni, mert úgy megszerettem odabenn mindenkit. Bár ezzel lehet, hogy ők nincsenek így...???:P:PMegprószálom a sulival is összeegyeztetni majd!Remélem sikerül!
Szóval én élek, és jól vagyok.De most aztán már mindenki írjon, hogy mi van vele!
Pusszancs: Flóry:)
Dj S.Thomas 2008.09.04. 20:51:04
Szaisztok!
ManóóóóZOO 2008.09.07. 11:55:26
Tényleg ritkásan írogatunk ide mostanság...bizony, beindult a suliszezon.
Tominak köszönjük szépen a kedves, és bíztató hozzászólását, Flórinak pedig azt kívánom, hogy érezze Magát továbbra is jól a Naplónál és tanuljon ott sok okos dolgot!
Drága Öcsikém!SZERETÜNK!És fel a fejjel!És mindnyájan egy haaaatalmas NAGYÖLELÉST küldünk Neked!
Kedves Encsi!Nem kell izgulnod az érettségi miatt, messze is van, és különben is...aki egy ilyen konstruktív táborban részt vett, annak egy kis érettségi már meg se kottyan.:-)
Egyetlen és utánozhatatlan Süsmüs!Neked kitartást kívánok a sulihoz, vigyázz nagyon Magadra és persze a Párodra is!
Drága Dani!Remélem, Te is egyben vagy valahol a nagyvilágban, és remélem, hogy jól telt a nyaralásod.Ugye, majd mesélsz nekünk?
Végül egy kívánság a Többi kedves RádióZOOsnak:vigyázzatok Magatokra, és ha van kedvetek egy-egy gondolatot megosztani velünk, bátran tegyétek, Rátok is kíváncsiak vagyunk,Rátok, akik eddig még nem írtatok ide a blogunkba.
Holnap reggel én pedig azt hiszem, ,,Talán eltűnök hirtelen" hogy József Attilát idézzem, de amint lehet, válaszolok, és írok, és szeretném, ha Ti is így tennétek.
Millió pusszancs és Nagyölelés Nektek!
Ildi
Dj S.Thomas 2008.09.11. 20:07:35
Gondoltam, hoggy picit irok ide, mert eléggé meg csappant az oldal látogatottsága.Rólam csak anyit, hogy boldog vagyok :) és köszönhetem ezt egy csodálatos leányzónak :) akit nagyon szeretek.Amugy most hétvégén szüretelünk, majd jövöhéten dolgozom, meg Erikával töltöm megint a hétvégét :D Meg néha zenélgetek is kicsit, meg újra angolozgatok, Szóval nem sokat unatkozom :D de ez igy jó :) Legyetek tik is jók és érezzétek jól magatokat bármit is csináltok, és irjatok ti is sokat és halehet jót :P ide :D sziasztok!
Dj S.Thomas 2008.09.15. 19:14:18
Legföbb célom most z hogy BOLDOG NÉVNAPOT KIVÁNJAK A mi ENIKÖNKNEK :D:D:D Mert nagyon megérdemli :) és ha majd össze futunk személyesen is felköszöntünk, tényleg nem kéne összehozni egy TalálkoZOOt? :D Majd irjatok, hogy kilenne kapható erre? Sziasztok!
ZooM 2008.09.15. 20:03:02
Tomi, te vagy a legdrágább, legaranyosabb, legkedvesebb DJ, akit valaha ismertem. Ezzel máris legyőzted Dj Smash-t:-).
Nagyszerű ötlet a találkoZoo. Szerintem a legegyszerűbb az lenne, ha kijelölnénk mondjuk egy novemberi hétvégét. Az elég közel van ahhoz, hogy mindenki belőjön egy "szabadnapot". Aztán találkozunk valahol...
Nagyon hiányoztok!
Millió puszi mindenkinek!
Encsi
ManóóóóZOO 2008.09.16. 11:19:46
Én vevő lennék RádióZOOs találkoZOOra!!
Öltözzetek jól fel, mert grrrr naaagyon hüvi van!!
Legalábbis itt Szombathelyen magamra kellett vennem a szekrényemet, mivel nem szándékoztam így szeptember közepén jégkockává fagyogatni...
Szóval mindenkinek sál, sapka, 5 pulcsi,4 nadrág, 3 zokni,2 kabát,kesztyű,síszemüveg,orrmelegítő!!!
Mert aztán nem ám megfáztok nekem!!
pussszancs Drágaszágok!
Üdv Savaria városából
Ildi
ui.:Nem illene már Kisherczegéket is értesíteni a fantasztikus blogunkról?
Dj S.Thomas 2008.09.18. 20:31:28
Sziasztok!
Dj S.Thomas 2008.09.23. 19:25:48
Hogy reagáljak Tomi javaslatára! ÉN biztos ott leszek...... :D:D:D Csak vicceltem, gondoltam irok valamit ide, mert egyre jobban kezd csappangani az ide írók száma, és már ez talán aggaszt, remélem mindenki jól van ,és nem sokára nagyszerü hírekkel fogtok mindanyiunkat megörvendeztetni. én jelentem jól vagyok, ugyan megvisel ez a csunya öszies idö, dce legalább nincs 30 fok meleg mindenben a jót kell meglátni, a rossz úgyis kiderül :) Nah irjatok irjatok sokatsokatsokat. Sziasztok!
A ti Dj tek :D
ZooM 2008.09.23. 19:43:41
Reagálok én is! Az ötlet remek! Legalább jó okom van lógni a suliból :-P. Elég volt belőle mostanában. Na, viccet félretéve, állatira hiányoztok, úgyhogy... Akkor is megyek, ha a fene fenét eszik! Aki meg nem akarja, az szüljön sünt!
ManóóóóZOO 2008.09.25. 17:00:28
Ich möchte auch reagieren.Még ha nem így mondják, akkor is!
Én is szeretnék majd egy közös találkoZOOt, csak aztán intézgettek nekem szombatra is egésznapos órákat, szóval nem tudom, hogy a médianap mennyire fog nekem összejönni, de lélekben mindenképpen Veletek leszek!
Millió pussszancs
IldiZOO
ui.:Éljenek az ápdétes életet nélkülöző dagi kacsák!
ZooM 2008.09.28. 09:53:15
Ez... Ez nem igazság! Csúnya DUE, miért olyan napra tette a médiatalálkozót, amikor másnap suli van?! :-(((((( És mi az, hogy a vidéki főiskolásoknak suliba kell menni, a sok csúnya pest meg lóghat... És... különben is, hogy meri valaki kersztülhúzni a mi számításainkat... Szüljön sünt aki kitalálta!
Puszi:
Enci
Florizoo:) 2008.09.29. 19:55:33
HIÁNYOZTOK, ez a nagy helyzet.Tényleg jó lenne találkozni, de engem például nem bitti, hogy elenged az igibácsi a médiafesztiválra.Múlt évben a médianap miatt verte ki a hisztit...aranyos...! :( Na mindegy!
A helyzet?Hát a suliban hajtanak minket, és elvárják, hogy minden tantárgyból a maximumot adjuk, de aztat leshetik!Ilyen eminens tanuló a világon nincs!Aztán kosarazgatok, ECDL vizsgára készülök, és persze újságot írok!Gyerekek!Olyan szó, hogy szabadidő nálam nincs, mintha azt mondanánk, hogy kacsacsőrű elefánt, vagy 20 pöttyös katicabogár!A szó szoros értelmében állati!Hétvégén általában tudósításra megyek, a hétköznapjaim meg táblásak...!Azért élvezem ám, csak magamra nincs időm, ja és a kedves családomra sem jut sok, de azért túlélem!A barátokat a suliban idegesítem, csak azok hiányoznak, akik nem egy osztályban ülnek velem!:(
Még magányosnak sincs időm lenni, pedig néha nagyon az vagyok!(ez eléggé paradoxon volt)!Imádlak Titeket!
Sok puszi mindenkinek!
Flóry:)
Süsmüs 2008.10.01. 12:24:06
ne haragudjatok, hogy csak most írok...:D remélem mindenki jól van és minnél röbben tudtok jönni médiahétvégére, bár elég szar napra tették...sajna.
Jaj de nagyon hiányoztok...Ilsy kitartás a sulihoz...és Fló ne felett péntek és fel a fejjel
puszi mindenkinek :P
Süsmüs 2008.10.01. 12:28:11
Süti
ManóóóóZOO 2008.10.02. 16:32:01
Ha jól tudom - de javítsanak ki az érintettek, ha tévedek - Encsi, Tomi nagy valószínűséggel ott lesz a médianapon, Dani még annó azt mondta, hogy tervez Ő is menni, nekem még kicsit kérdéses a dolog, de nagyon szeretnék menni. Brigusz, Te jössz?
Pussszancs Drágaszágok!
Ildi
ZooM 2008.10.02. 21:40:00
Igen, Ildi, jólt tudod, én megyek, ha egy mód van rá. Úgyhogy tessék jönni... Mert, nagyon hiányoztok ám...
ManóóóóZOO 2008.10.03. 14:45:05
Igenis, igyekszem. Ha rajtam múlik, ott leszek, mert nekem is HIÁNYOZTOK!!MINDENKI!Együtt és külön-külön is!
Holnap gondoljatok rám fél pillanatra, épp suliban fogok csücsülni és sünt fogok szülni reggel 9-től délután 3 körülig egyhuzamban.Ahogy jövő szombaton is... Éljen a nappalisok órarendbeosztása!
Pusszancs Mindenkinek!
Dj S.Thomas 2008.10.04. 11:29:37
Igen jól tudjátok, hogy Erika és én ott leszünk a médifesztiválon, már kivettem a szabadnapomat, és semmi nem áll az utamba, hogy ott legyünk. Amugy jól vagyunk :) nagyon szeretjük egymást, és minden percet kihasználunk hogy együtt legyünk :) a Dj sulim befejezödött, és lesz egy buli a Macskafogó nevü music bárban, amikor én fogok zenélni, hogy menyit, vagy milyen hosszu ideig azt nem tudom :) de majd mindnekit értesitek, hogy miként meg hogyan tud majd eljönni :)legyen nagyon szép hétvégétek, még ha borongós is. és öltözzetek fel rendesen, nehogy megfázzatok nekem :) sziasztok!
Süsmüs 2008.10.05. 15:38:05
Én is megyek a médiafesztre, de valószínűleg egyedül, szóval ha valaki pl:Tomi és Erika mehetnék veletek...akkor nagyon hálás lennék. Meg ha valakit érdekel beszéltem Sünivel..és nagyon valószínű ő is jön! Meg Zsolti apum is ott lesz. Ildy remélem ott leszel, jó lenne már beszélni...
Amúgy nagyon jól vagyok...remélem ti is. Tomi érdekel nagyon a dj bulid! Írj!
Dj S.Thomas 2008.10.06. 20:20:10
jók lkegyetek és boldogok :) én az vagyok :P
Sziasztok!
Dj S.Thomas 2008.10.13. 20:05:11
Sziasztok!
ZooM 2008.10.13. 20:33:31
Hát nekem ez a médianap nem fog összejönni,de mostanában egyfolytában sünt szülök. Tengerit, de tényleg.
A nagymamám nincs túl jó állapotban, plusz ott figyel az előre hozott érettségim és a nyelvvizsgám a hónap végén... Most sajnos a családomnak nagyobb szüksége van rám.
Pedig tényleg, őszintén annyira hiányoztok, hogy azt nem tudom elmondani...
De megígérm, lélekben ott leszek. És legyetek nagyon-nagyon jók és érezzétek jól magatokat! Mindenkire nagyon sokat gondolok! Millió puszi:
Encsi
ManóóóóZOO 2008.10.14. 15:34:31
Az előrehozott érettségit, és a nyelvvizsgát leszámítva nálam is ugyanezek a problémák, amik miatt nem tudok menni...hiányoztok...
Encsi!!KITARTÁS!!!!
Sok puszi
Manóóóó
Süsmüs 2008.10.15. 12:26:17
Szóval Kedveskéim én mindenképpen ott leszek 17-én...nagyon várom hogy találkozzak sokatokkal. Annyira hiányoztok sok puszi
ManóóóóZOO 2008.10.20. 10:18:33
Milyen volt a médianap?Remélem, jól éreztétek Magatokat!
puszi
Ildi
Süsmüs 2008.10.20. 14:06:14
Hú a médianap nagyon jó volt, bár rendezők közül elég kevesen voltunk...nagyon jól éreztük magunkat...csak az volt a baj, hogy nem sokat jöttetek..mindenki hiányolt titeket...
Germán Vivit meg kirúgta a DUE...teljesen át van alakulva az egész, és ez így most nem is jó!
ManóóóóZOO 2008.10.21. 10:47:01
Hogyhogy teljesen át van alakulva a DUE? Ez mit takar?És miért rúgták ki Germán Vivit?
puszi
Ildi
ManóóóóZOO 2008.10.21. 10:47:49
ZooM 2008.10.21. 17:06:35
Én is borzasztóan szomorú voltam, amiért nem tudtam elmenni :-(. De sajnos az élet nem túl egyszerű mostanában. Megígérem, ha túljutottam mindenen valahogy elintézem, hogy még a tábor előtt legyen igazi rádiózoo-s nagyölelés!
De... Mi van a DUE-val? Brigi, ne hagyj minket ilyen homályban!
Millió puszi:
Encsi
Ui.: Csatlakozom Ildihez! Isten éltessen Orsi!
Süsmüs 2008.10.22. 15:11:46
Nah szóval...Grmán Vivit azértrúgták mi, mert nem vette fel a DUE rugalmasségát, legalább is Torbik Tibi ezt mondta. De ez titok, senki sem tud semmit. :) Aztán jött tök sok új emberke is a vezetőséghez.
Jaj Herceg Zsolti nagyon puszil mindenkit...
Encsi! Remélem összejön az a nagyölelés!
Dj S.Thomas 2008.10.22. 18:52:16
Meg vagyok és boldogan, meg volt a Dj vizsgám, szóval várom a felkéréseket :) ha tudtok bármilyen buliról szóljatok, sajnálom Vivit pedig szerintem a tábori emlékek alapján nem csinálta rosszul a dolgokat. Orsinak Boldog névnapot. Amugy dolgozgatom, majdm egyek Düsseldorfba novemberben nem tul sok kedvem van hozzá, de ez van a céggel megyek aminél dolgozom... talán enyi elég is erröl :) Mert nem lesz se város nézés, se más pihentet program szombaton megyek vasárnap jövök. Szóval enyi, amugy minden kafa :) Szeretem Erikát, és ö is engem :) és már csak1 hónap karácsonyig, meg a mikulásig :) tényleg aki csak tud jöjjön el mikulás partyra a due-hoz szállást tudok biztositani :) ugy max 3emberig kb. Legyetek jók és irjatok ide sokat :) sziasztok!
A ti Dj S.Thomas-otok :)
S.Thomas 2008.11.04. 21:40:00
A mixemet a www.djtanfolyam.hu-n hallgathatjátok meg a belépés után, és a mixek menüpontban. adjátok tovább mindenkinek akit csak érdekelhet :) és irjatok ide minnél többen, mert már elég régen senki de senki nem irt ide rajtam kívül.
Jók legyetek sziasztok! :)
ZooM 2008.11.10. 19:56:02
Mi van?! És Torbik mit csinál, hogy... Na, mindegy. Nekem mondjuk Vivi tényleg elszúrta a tábori jelentkezésemet, de azután teljesen korrekt módon oldotta meg a dolgokat...
Mindegy, nem dühöngök...
NAGYON HIÁNYOZTOK!!! És csak babonából nem mondom, hogy majd megyek karácsonykor, de szeretnék...
Tomi, neked meg sok szeretettel, az egészhez... De IWIW-en már úgyis írtam...
Jaj, csak látnálak már titeket!
Millió puszi:
Encsi
S.Thomas 2008.11.19. 20:05:30
S.Thomas 2008.11.21. 18:19:59
sziasztok!
S.Thomas 2008.11.23. 23:32:38
ManóóóóZOO 2008.11.25. 16:29:18
Egyébként jelentem, Savaria városában grrr,ilyen hideg van, de tegnap sétáltam egyet,meg még egyet este a sötétben a hóesésben...olyan jó volt... Gondoltam Rátok.A nyári esti séták jutottak eszembe...bár ahhoz nem kellett nagy kabát, sapka, és sál...és az itteni Csónakázó-tónál nagyobb tavacska volt a közelben.Encsi!Jelentem, a dagi kacsák lehet, hogy már hibernálódtak, mivel szerintem totyogni is lusták voltak már...
Drágaszágok!Mi van Veletek?Hogy vagytok?Biztosan el vagytok havazva sulival, meg melóval...de azért néha valamilyen icipici életjelet adhatnátok Magatokról!Csak egy picit...
Sok-sok puszi RádióZOOsok!
Süsmüs 2008.12.02. 10:33:28
Lassan itt a Mikulás, ami azt jelenit hogy utána Karácsony és utána már nyár is! Ezt persze nagyon tudjuk értékelni. De ne szaladjunkelőre. Nos egy kérdés: Ugye mindenki jön DUE Karácsonyra? Mert nagyon kevés név van fen onlinon. És hát ugye nagyon hiányoztok Süsü mamának.
Mindenkinek jelentem élek és virulok, bár azért néhe vannak akk megszomorítják az életem. De jelenleg költözés előtt ugyan de jól vagyok. Szóba került külföld: Buenosaires. De még egy két évig el kell viselnetek. Szép nepot nektek!
Sok puszi
ManóóóóZOO 2008.12.02. 15:27:55
Hova akarsz Te menni???Itt hagysz minket???Hát milyen dolog az ilyen?!És miért ilyen messze?
Sok-sok puszi Mindenkinek, és igen... egyre kevesebbet kell már aludni táborig.:-)
pussszancs Drágaszágok!
ui.:Csak itt nem esik a hó?Hogy építsek hó nélkül hóembert?:-S
Süsmüs 2008.12.04. 16:54:26
S.Thomas 2008.12.04. 21:39:42
Én is meg vagyok, és én is megyek karácsonyra, a világ legkedvencebbik leányzójával, akivel valah a találkoztam :) igen jól tippeltek Angie-vel és velem minden rendben van ,sé nagyon szeretjük egymást :) Szóval aki csak tud due karácsonyra az jöjjön :) Jó lenne minnél több emberrel össze futni a zoosokból, meg a táborból. Legyetek jók, és a sok ajándék helyett hozzátok el most magatokat a DUE karácsonyra :)
Sziasztok!
S.Thomas 2008.12.08. 20:49:44
ManóóóóZOO 2008.12.09. 13:01:37
puszi
Florizoo:) 2008.12.15. 21:07:27
Most már írok neketk pár sort, ami úgy kikívánkozik belőlem!:)
Bele sem gondoltam, és máris elrepült egy hosszú év.Egy iszonyú tél, egy tiszta szupi nyár, kábé ennyi amit felfogtam az egészből.Emberek jöttek, mentek, néha-néha belémrúgtak, aztán valaki (rosszabb esetben én megam) felsegített. Nevettünk, sírtunk, boldogok voltunk. Gyrekekek, tényleg ennyi az élet, vagy lehet olyan is, hogy köztes állapot?Én nem tudom, de vagy nem jön össze semmi sem, vagy minden a legnagyobb rendben folyik...!Valaki nyugtasson meg, hogy az elkövetett hibáinkat egyszer megbocsájtják, még akkor is, ha nincs merszünk a szeme elé kerülni az illetőnek!!!!:(
Hiányoztok, és imádlak Titeket!Aki suliba jár annak már csak 5 nap, és szünet lesz!
Puszi:)
ZooM 2008.12.17. 21:10:33
Reeeeettteeenetesen hiányoztok!
Süsmüském, olyan messzire? De táborba visszajössz ugye, akárhová mész?
Flóri, ne legyél letörve... Biztos vagyok benne, hogy az élet egyszercsak mindenkivel igazságos lesz. Nagyon hiányzol...
Boldogk ünnepeket! De ezt még úgyis halljátok tőlem, sokszor :-).
Puszi:
Encsi
Flóry :) 2008.12.24. 10:00:37
Nagyon sok szeretettel: Flóri:D:D
Ady Endre:
Karácsony
Ma tán a béke ünnepelne,
A Messiásnak volna napja,
Ma mennyé kén' a földnek válni,
Hogy megváltóját béfogadja.
Ma úgy kén', hogy egymást öleljék
Szívükre mind az emberek –
De nincs itt hála, nincs itt béke:
Beteg a világ, nagy beteg…
Kihült a szív, elszállt a lélek,
A vágy, a láng csupán a testé;
Heródes minden földi nagyság,
S minden igazság a kereszté…
Elvesztette magát az ember,
Mert lencsén nézi az eget,
Megátkozza világra jöttét –
Beteg a világ, nagy beteg…
Ember ember ellen csatázik,
Mi egyesítsen, nincsen eszme,
Rommá dőlt a Messiás háza,
Tanítása, erkölcse veszve…
Oh, de hogy állattá süllyedjen,
Kinek lelke volt, nem lehet!…
Hatalmas Ég, új Messiást küldj:
Beteg a világ, nagy beteg!…
ManóóóóZOO 2008.12.25. 20:48:46
Áldott, békés, boldog karácsonyt szeretnék Nektek kívánni, remélem, ez a pár nap mindegyikőtöknek úgy telik, ahogyan azt szeretné.
Sok puszi Mindenkinek!
s.thomas 2008.12.26. 09:02:15
éS SOKKAL SOKKAL BOLDOGAB ÉJ ÉVET MINT AMILYEN AZ IDEI VOLT
SZIASZTOK!
Flóry :) 2008.12.30. 09:22:38
Kedves Rádiozoosaim, nagyon nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!:D
távpuszi mindenkinek:Flóry:)
Flóry :) 2008.12.30. 09:27:13
Szóval karácsonyra kaptam ilyen kis sötétben világítós csillagokat, amiket fölragasztottunk szobámba, és úgy döntöttem, hogy akik nekem fontosak, azok kapnak egy csillagot. Az ötlet első sorban Brigitől másod sorban pedig innen jön: "Nem tudom-mondta- nem azért vannak e kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét"- /Kis herceg/. Tehát az egész radiozoos csapat kap egy csillagot az én bolygómon, szóval várom az idézet ötleteket. (én erre gondoltam: "Senki sem külön sziget, (...) ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól!") És akkor lesz egy közös csillagunk...:)Nem tudom mit szóltok!
puszi:D:D
ManóóóóZOO 2009.01.02. 16:35:10
Flóri!Szerintem ez a leginkább ránk illő idézet...ami összeköt minket...vagy még eszembe jutott egy...a szignálunk.:-)
Boldog új évet még egyszer Nektek!Hiányoztok!
puszi
s.thomas 2009.01.03. 10:10:03
egy újabb év ugyan azok a lehetöségek mindenki reménykedik benne hogy valamivel jobb lesz, és változnak a ddolgok az új évben, de hát még sem ami eddig jó volt az az is marad és ami rossz volt az is maradt :) Dolgozni/Tanulni ugyan ugy kel, élni még inkább, és mindenki csak saját maga tud változtatni az életén ha akar, vagy ha tud :) Minden esetre eddig ez volt nekem a legjobb szilveszterem :) és most már a nappalok egyre hosszabbodnak jön a nyár. Tuléltük a 2008-at is.
Legyetek jók 2009ben is, és beválalósak :)
Sziasztok!
s.thomas01 2009.01.14. 20:13:59
Mi minden változik egy fél év alatt.
Mi minden lesz gyökeresen más egy perc alatt.
Vigyázni kell a barátra, néha felhívni, vagy csak Írni neki.
Mert különben egyre messzebb fog kerülni, és lehet egyszer már nem lesz kivel együtt nevetni.
By: S.thomas
Amugy jól vagyok csak ez most kikivánkozott belölem,mindenkit birok akivel valaha is találkoztam a DUE táborban. Csak jó lenne ha csak néha irnánk ebbe a kis blogba. Mert Encsi nem azért csinálta hogy megunjuk és utánna objuk a süllyesztöbe, és elusszon a nagy üres kiber térbe. Educatio 2009 jövö héten megyünk Erikával, aki akar társulni az szóljon :) meg lesz február 20 Due cucc mucc arra is megyünk Erikával. Remélem találkozunk majd.
Sziasztok!
ManóóóóZOO 2009.01.29. 22:14:41
Mizu Veletek Drágaszágok?
Képzeljétek, ma moziban jártam. A Valami Amerika 2.-t néztem meg egy Barátnőmmmel. Nézzétek majd meg Ti is azt a filmet, nekem nagyon tetszett, csak ajánlani tudom.
Nektek hogy telt a napotok/hetetek/hónapotok/eddigi életetek?
Sok puszi
Ildi
ZooM 2009.01.30. 15:42:33
Tényleg jó film, én már láttam. De mibe, hogy ezt lesz a következő DUE-táboros film az Üvegtigris és a Lora után? :-)
Puszi:
Encsi
ManóóóóZOO 2009.01.30. 22:11:28
Ezt legalább szívesen megnézném.
Nnnnya, ha minden igaz, holnap korizni megyek, szóval ha pár hétig nem jelentkezek, akkor picit összetörhettem magam.:-)Bár nem szeretném.
Ki mit csinál hétvégén?Pihi?Buli?Világgámenetel?
pussszancs
Ildi
s.thomas01 2009.02.01. 10:59:34
ZooM 2009.02.01. 20:11:26
Ildi, most azonnal követelem, hogy eszedbe ne jusson összetörni magadat!!! Kérlekkkönyörgömesedezem!
Tomi, neked nagyon jó utat és vigyázz magadra és oktatsd ki jól azokat a balga belgákat!
Hétvégén apunál láttam el gyermeki-unokai-helyettes háziasszonyi teendőket, viszont megvan a nyelvvizsgám, hogy egy kicsit dicsekedjek is...
Mindenki: nagyon vigyázzatok magatokra, óvatosan repüljetek/hógolyózattok/korcsolyázzatok!
Puszi:
Encsi
ManóóóóZOO 2009.02.02. 15:48:05
GRATULAAAAA!!!!Nagyon-nagyon ügyes vagy Encsi!Érezd Magad jól megölelgetve és jól megdicsérve!Én tudtam, hogy okos-ügyes kislány vagy, és hogy menni fog!:-)Ügyi vagy!
Tomi vigyázz ám nagyon Magadra az úton, meg ott is, meg visszafelé is!Ha jól emlékszem azt mondtad, hogy egyedül fogsz majd menni, szóval: az ERŐ legyen Veled!!
Egyébként jelentem, minden csontom egy darabban!:-)Nem jutottam el a koripályáig, de a héten mindenképpen sort kerítek rá.Kihasználom az uccsó szabad hetemet...Jövő héttől úgy is minden kezdődik előről...
pusszancs Drágaszágok!
Ildi
ZooM 2009.02.02. 20:48:18
Ildi, ezért a pár sorért megérte vizsgázni, köszönöm az egóm nevében is...
De a legjobban annak örülök, hogy egyben vagy! Nagyon-nagyon-nagyon vigyázz magadra, rendben? És vigyél kesztyűt és igyekezz inkább fenékre pottyanni, mint hanyatt és jól felöltözni és finom meleg teát inni a végén és icike-picikét se megfázni... De legfőképpen: ÉREZD NAGYON JÓL MAGAD!
Remélem, a világ "RR.DJ"-je egyben megmarad és az összes belga élvezni fogja a röntgenezést! (Repülő-Röntgentechnikus-Drága-Jóbarát :-P) Jó utat, Tomi!
Mindenkinek nagyon sok puszit és sok szépet kívánok!
Encsi
Süsmüs 2009.02.05. 19:21:35
Tyűha, megszámlálni sem tudom hány napja nem írtam nektek. Bocsánatért esedezem. Örülök, hogy mindenki nagyon jól van, én is hasonlóképpen érzem magam. Várom, hogy megszülessen a kistesóm. Minden héttel közelebb kerülünk a nyárhoz, aminek felettébb tudok örülni, és gondolom ti is éltem a Nappal. Kívánok mindenkinek erőt, egészséget, influenzamentes heteket, hónapokat.
"Ne tartsd fontosnak, hogy fontosnak tartsanak, egyszerűen csak szeress és fontos leszel!"
Ezzel búcsúzom: puszi mindenkinek Brigi voltam! :)
s.thomas01 2009.02.05. 22:20:58
ZooM 2009.02.06. 14:49:15
Emberek, érzitek már??? Tegnap sütött a napocska, csicseregtek a madarak és nem csak délután esett!!! Ez azt jelenti, hogy mindjárt tavasz lesz, utána meg nyár. Nyár. NYÁRRRRR!!!
Tomi, nagyon örülök, hgy jól mennek a dolgok, pihend ki magad jó alaposan!
Birgi, mikor lesz kistesód? És mekkora lesz és fiú lesz, vagy lány lesz és hogy fogják hívni és lesz-e haja és mi lesz az első szava és hasonlít-e majd rád? (Remélem!)
Ildi, ugye élsz még és nem maradtál ott semmilyen koripályán?
Vigyázzatok magatokra és mindenki másra!
Sok puszi nektek!
Encsi
s.thomas 2009.02.07. 15:36:03
Jelentem haza jöttem kicsit dolgoztam másnap ma meg nagyot pihentem szivem kirájnöjével, Igen nagyot örültem a tegnapi csodás nap sütésnek, és hogy kigombolt kabáttal sem fáztam, de tessék mindenkinek vigyázni, mert még könyen meg lehet fázni, következö utam majd Márciusban Bécsbe fog vezetni valószinüleg 4 napra, de az nem lesz messze az othonomtól,mert kocsival megyünk, és hétköznap lesz az is, szóval most pár hétig kis hazánkban, aztán megint hátamra veszem a szütyöt, és meghóditom a külföldi X-RAY managerek, szivét a munkámmal, és remélhetöleg soksoksok megrendelésünk lesz, és nem lesz gond a válsággal sem. Legyetek jók, és gyertek 20-án DUE bulira sziasztok a ti S.Thomasotok :)
Süsmüs 2009.02.07. 18:24:13
Encsi: A baba augusztus 12-re van kiírva. Szóval jó sokára még sajnos. Azt még nem tudjuk, hogy milyen nemű lesz. A neveket már nagyjából kitaláltuk: ha kisfiú lesz akkor, Kristóf Bence, ha lány Zoé Izabell. Siethetne már egy kicsit, annyira nagyon várom már :)
És ti is nagyon hiányoztok, már azt sem tudom mikor láttalak titeket utoljára. Ez szőrnyű :(
Ildi: Vigyázz ám magadra!
puszi
ZooM 2009.02.08. 14:06:57
Tomi, ez testhezálló feladat, végülis te értesz a hangulatteremtéshez és a PR-ben is van némi gyaorlatod! Szurkolok Neked!
Brigi: Szerintem a baba azért nem siet, mert ha megszületik, úgyse lesz máshoz kedvetek, csak a babázáshoz. Szóval ad nektek egy kis időt a sok csúnya dolog elintézéséhez, hogy aztán nyugodtan szeretgethessétek!
Vigyázzatok magatokra és puszi!
Encsi
ManóóóóZOO 2009.02.10. 10:08:36
Tomi!Örülök, hogy épségben hazaértél!Minden rendben volt odafent?
Brigusz!Jó, hogy végre Rólad is hallani/olvasni valamit!Elhiszem, hogy várod a kistesód, biztosan nem fogtok unatkozni, ha a csöppség a világra jön.:-)Tündériek tudnak lenni, mikor a kis pocaklakók megérkeznek.Nekem is van egy Kis Rokonom, a kis Golyó, tündéri kiskölök, biztosan élvezni fogod Te is, ha megérkezik a kis jövevény!:-)
Encsi!Veled mi újság?Hogy telnek a hétköznapok meg a hétvégék?Nagy, a sürgés, forgás, rohangálás meg a tanulás?
Remélem, mindenki más is rendben van és egy darabban és egészségesen, és vidáman!!
Apropó, jelentem egy darabban vagyok, egy csontom sem sérült, és még el se estem!:-)
Vigyázzatok Magatokra!
pusszancs
Manóóóó
ZooM 2009.02.10. 16:19:32
Ildi, szuper, hogy egyben vagy! Korizseni!!! Különben vigyázz, rám a múltkor rámeset egy 190 magas srác és alig bírtam felállítani. Vicces volt :-).
A hétköznapokról semmi különös. Nincs rohangálás, nincs izgalom, tanulás van... Komolyan, élvezem a dogák előtti adrenalinsokkot!
Legyetek jók, vigyázzatok magatokra, az össze kis Golyóra és egyéb (leendő) kis csodára!
Puszka:
Encsi
ManóóóóZOO 2009.02.11. 09:09:27
Jesszuszka,Encsi!És azért egyben vagy?Nem sérültél le nagyon?
Kitartás a tanuláshoz és nem kell ám stresszelni, úgy is minden szuperül fog menni, mindenből kitűnő leszel, mert Te okos,és ügyes kislány vagy!
Kisherczegékről, Flóriról, Bogiról, Vikiről, Orsiról, Norbiról, Daniról tudtok valamit?
pusszancs és Nagyölelés
Ildi
ZooM 2009.02.13. 20:35:08
Remélem vannak, akik emlékeznek még erre az ősi megszólításra a pre-rádiózoo korból? :-).
Ildi, köszönöm szépen! Én túléltem a dolgot, a srác meg - ugye, puhára esett :-).
Kisherczegék, úgy tudom, már leköltöztek Veresegyházára, a többiekről sajnos nem tudok semmit. De remélem, Tomiék mindenről beszámolnak, ami a DUE-partin történt :-).
Millió puszi és legyetek jók!
Encsi
ZooM 2009.02.13. 20:35:46
Remélem vannak, akik emlékeznek még erre az ősi megszólításra a pre-rádiózoo korból? :-).
Ildi, köszönöm szépen! Én túléltem a dolgot, a srác meg - ugye, puhára esett :-).
Kisherczegék, úgy tudom, már leköltöztek Veresegyházára, a többiekről sajnos nem tudok semmit. De remélem, Tomiék mindenről beszámolnak, ami a DUE-partin történt :-).
Millió puszi és legyetek jók!
Encsi
ManóóóóZOO 2009.02.14. 20:36:46
Anno az első táboromban (2005-ben) is így hívta Kisherczeg bolygójának újdönsült lakóit.:-)
Azért én megpróbálom zargatni a Többieket is, hogy mi jóval töltik mostanság az idejüket... Érdekelne, hogy mi van Velük.
Legyen szép és megfázásmentes hétvégétek!
pussszancs
Ildi
ZooM 2009.02.21. 13:39:12
Jó reggelt! Mi a helyzet? Milyen volt a nagy DUE-PARTY? Kivel mi történt mostanában?
Én készülök az érettségire és nagyon hiányollak titeket!
Már kevesebb, mit 150 nap van hátra a táborig!
Puszi:
Encsi
s.thomas 2009.02.22. 09:24:14
Due partin voltunk láttunk néztünk meg emlékeztünk :)
Persze ez a Due partin is elötüntek a jó kis akai-s táborlakók, és hosszas mesélésbe kezdtek a szinpadon, és minden 10percben 2, vagy 3fővel csökkent a nézök száma, de elötte volt még sok más dolog is :) élözenekar, egy kis stand up komedi, meg dij átadás. az elmult 20 évben akik a legtöbbet tették a DUE-ért dijat kaptak köztük volt a hamisihatatlan Herczeg Zsolt, a szolidan meg bújó Beke Dániel, a nagy tábor vezetö Kecskés István, a mindenkit reptében lekapó Kecskeméti Dávid az RTl klubon fel fel tünö Kruzslic Dávid, Pál Zsombor, H.Toth Hajnalka, Balázs Géza, Dj Smash és még sokan mások, akiket nem sorolok fel végig, mert már én is unom a felsorolást. Mindenki csilli villi volt ebben a nagy és szinponpás művészetek palotájában, kivéve egy embert akit Botz Marcinak hívnak,(Fekete farmer, és narancssárga ing) ő ugyanis nem olvasta el a meghívót melyen egy kicsi rővid soron ez állt: DRESS CODE: ELEGANT.
Persze ö se lógott ki a sorból és csak annyit mondott: "Legalább nem hazudtoltam meg magam." Az ünepléssel egybe kötött műsor utánegy svéd aztalos fogadás következett, melyen nagyon finom szendvics csodákkal csillapithattuk éhségünket, mint például a lazacos, vagy körözöttes szendvics. desszertnek pedig csokitorta, és más finomságok.Természetesen a miután kezdtek fogyni a szendvicsek, és a mi asztalunknál lehetett találni az utolsó körözöttes szendvicset megjelent a mindenki szemében nagy Botz Márton, és megpróbált lecsapni rá. Pechjére Mavrák Kata, épp elötte gondolkozott, és szántará magát, hogy megkostólja eme utolsó darab körözöttes szendvicset. Ekkor jött mind kettöjük részéről az önzetlenség és egymást felváltva próbálták felajánlani a másiknak eme kis izléses, és incsiklandozó szendvicset, majd egy köztes megoldással Mavrák Kata belekezdett a szendvicsbe, mert ö csak megkostolni akarta, Botz Marci pedig befejezte azt, és egy frappáns mondattal fejezte be a társalgást: Na jóh megyek kersek tovább körözöttes szendvicset :D
A vacsora után jött a beszélgetéses emlék müsor Dj Smash-sel aki felhivott egy régi akai táborost, és ö mondott egy történetet, majd a szinpadon álónak kelett felhivni egy másik embert, hogy ö is meséljen egy történetett, és minden egyes embernél aki fölment a szinpadra, kiment 3, vagy 4 másik ember a teremböl. Mikor Erikával lopakodtunk ki éppenpont akkor jutott Dj Smash eszébe hogy ezt szóvá tegye, mi elvörösödtünk persze miközben mentünk ki, de utánna még azt is hallottuk, hogy " Igen, ezt igy terveztük, hölgyeim és úraim, hogy 10 órára kiürüljön a terem. "Aztán ólyan fél 11 körül eljöttünk Erikával :)Jó volt találkozni a többiekkel, hiányoztatok nagyon,de majd össze hozunk valamit.:) meg jön a tábor :)Mátéról anyit tudok, hogy fel jön egy idöre Pestre lakni, és lehet hogy munkát vállal külföldön egy darabig részleteket nem tudok, de majd megkérdezem. :)
Sziasztok és legyetek boldogok :) és mosolyogjatok, jah meg irjatok sokat!
Sziasztok!
s.thomas 2009.02.22. 10:05:24
Legyél nagyon boldog Ildi :)
Szia!
ZooM 2009.02.22. 11:54:08
Hmmm... Ez igazán élvezetes beszámoló volt... Lreztem, hogy nem ússzátok meg az AKAI-t. Sebaj, ha majd mi leszünk túl a negyvenen, mi is ölhetjük a régi sztorikkal az új DUÉsokat :-). Örülök, hogy jól sikerült az estétek!
Ildi neked még legalább száz boldog szülinapot!
Puszi:
Encsi
ManóóóóZOO 2009.02.25. 16:27:08
Tomi, örülök, hogy ilyen jól sikerült a DUE-parti!:-)
Encsi, Veled mi újság van mostanság?Ugye, nem stresszelsz nagyon a suli, meg egyéb dolgok miatt?
Flóri?Brigusz?Többiek???Veletek mi újság?Mi jó történik Veletek mostanság?
pusszancs
Ildi
ZooM 2009.02.26. 10:31:21
Emberek, már csak 127 nap! 127 nap a következő táborig...!
Ildi, köszönöm kérdésed, megvagyok. Lesz, ahogy lesz, tudtommal kis hazánkban már ketten meghaltak az elmúlt tíz évben érettségizés közben, úgyhogy nekem nem érdemes, mert abban már semmi rendkívüli nincs... Úgyhogy élek, tanulok és intenzíven hiányollak benneteket!
Millió puszi mindenkinek!
Encsi
s.thomas01 2009.03.08. 10:56:13
Jók legyetek, és irjatok magatokról :) sziasztok!
ManóóóóZOO 2009.03.18. 10:07:40
Itt a tavaaaasz!Huhognak a madarak (amik az én közelemben vannak, nem csicseregnek, hanem huhognak) és és süt a napocska, rohangálnak az ovisok és egyszerűen szebb minden. Én legalábbis így érzem.Veletek mi újság,Drágaszágok?Ki merre jár és mit csinál és miért és hogyan és épségben van-e és ugye jó kedve van és ha nem, akkor miért?
:-)
pusszancs
Manóóóó
s.thomas01 2009.03.18. 18:33:47
Bizony itt a tavasz :) lassan de biztosan megérkezik, és egyre melegeb lesz, és amikor már nagyon meleg van akkor mi következik? bizony a DUE tábor, várom már. Meg jön a húsvét, meg néha egy két nap szabadság igen ez már lényegesen jobb lesz mint a tél volt, föleg mert velem lesz életem értelme, és fénye :) Angie :) Ti meg hiányoztok. De lesz még julius 3-ika :)
Amugy minden rendben, dolgozom, angolozom, meg Erikázom :) Legyetek jók, és irjatok ide sokat Sziasztok!
ZooM 2009.03.25. 18:55:27
Jaj, ha tudnátok, mennyire hiányoztok! Még álmodtam is veletek! Táborban voltunk és újságot szerkesztettünk. (Eddig nagyon valósághű), de a lapszerk helyén egy bazinagy nyomda volt, nagy fehér gépekkel, amivel semmit se tudtunk kezdeni, úgyhogy megpróbáltuk kiadni az egészet on-line, amiből az lett, hogy elmenekült előlünk a billentyűzet...
Ne röhögjetek ki nagyon :-P.
Tomi: Good luck for you! Both of you! :-P.
Ildi: Nagyon vigyázz magdra, a huhogó madarakra, meg a dagi kacsákra, de leginkább magadra és magadra is!
Puszi:
Encsi
ManóóóóZOO 2009.03.26. 12:41:58
Még, hogy elmenekültek a billentyűzetek?!Ennyire rosszat csak nem írhattunk!:-)
A naaagy nyomda pedig lehet, hogy azt jelzi, hogy MI, RádióZOO-sok nyitunk egy közös nyomdát, RádióZOO-s újsággal,a rádiónk mellé....:-)
Hihi, itt nagyon csicseregnek a madarak, jelentem, a dagi kacsák pedig lefogytak, úgy nézem a tavaszi méregtelenítő kúrájukat megtették...vagy csak télen lusták voltak kaja után futkozni/gurulni.
Még 4 darab óra, és suhanhatok hazzzza a fantasztikusan szélsebes sihuhummal!Hihi, már nagyon várom.Kicsit már szeretném az otthoniakat is boldogítani...
Encsi!Hogy vagy?Még mindig nagyon kifelé készítenek a gonosz, morcos tanárok Titeket?!Ugye, nem?!Különben megyek, aztán szétcsapok köztük!Még csak március van, az agyonstresszeléshez kicsit korán van még...
Brigusz,Flóri,Orsi,Bogi,Viki,Norbi,Dani: Róluk hallottam a legrégebben.Tudtok Róluk valamit?
Sok-sok pussszancs
Ildi
s.thomas01 2009.03.30. 19:35:59
Szeretném kijelenteni hogy hamisithatatlanul megérkezett a tavasz :) Aki azt hiszi hogy hullo hó pelyheket lát az gyorsan csukja be a szemét, és gondoljon a tikkasztó melegre egy hűsitő Coca-Colára, és a balatonra, és a táborra :D Mert tényleg akár hiszitek akár nem még kb 3hónap és itt a tikkasztóan frissitő nyár :) a nap melege a homok a lábujjak között a barátok, és szintiszta kék ég, a balatoni nap lemente :) dehát tudjátok ti hogy miröl beszlek, tudom hogy dereng valami :)
Lesz sok buli, meg kimeritő séta, meg elmélyült beszélgetések, és soksoksok szeretet :) a nyugalom szigetén, ahol idén ujra megint kikötünk :) Nah jól van abba hagyon a felspanolásotokat, mert én már legszivesebben holnap indulnék, és hátra hagynám ezt az egészet ami körülöttem van ,csak egy matróz lányt vinnék magammal :) Az én Angiemet veletek meg a nyugalom szigetén találkozunk:) szóval készitsétek a hajót, már nincs sok idö hátra :D Még csapjatok bele a lecsóba és ne ijedjetek meg a vizsgáktól hajtsatok bele, mert utánna jön a jól megérdemelt nyár :)
ZooM 2009.03.30. 20:04:30
Bárcsak el tudnám mondani, hogy mennyire hiányoztok és mennyire várom már a nyarat, a homokot a lábujjaink között, meg a csilagbámulást a pingpongasztalon!
Jó lenne minél előbb Ödönkére ébredni, aztán letakarni párnával, Tomixre diszkózni, lapot
csinálni, meg hülyeségeket beszélni reggel álmos
embereknek a mikrofonba.
Meg jó lenne még sötétben sétálni a Balaton partján, meg esti műsoron agyalni, meg furcsa emberek miatt elfáradni és együtt bort inni,
meg nézni, ahogyan Tomi húzza a sárga kábeleket.
Meg vigyázni, hogy ne halljanak a szomszédok, meg ne fogyjon el a kóla és ne kamerázzanak Katus Attilával.
Meg ellógni az unalmas előadásról és hülyeségeket beszélni szekrényre rakott lábbal a szobában.
Meg hülye fotókat csinálni.
Meg csak úgy lenni. Együtt.
Hiányoztok! Hiányoztok! Hiányoztok!
Nekem Ti vagytok a csoda!
De tényleg!
Encsi
ManóóóóZOO 2009.04.08. 21:28:44
Akinek a közelébe egyészen véletlenül vagy teljesen szándékosan egy Nők Lapja kerül, ráadásul áprilisi dátumozású, akkor azonnal tessék belelapozni, mert fellelhető benne egy Drága Táboros Ismerősünk, az utánozhatatlan Csató 'Süni' Márton!:-)
s.thomas01 2009.04.13. 07:42:09
Zöld erdöben jártam sünit találtam itt a süni, hol a süni? :)
Hát itt!
www.nlcafe.hu/noklapja/20090408/lmaim_munkahelye_/
Csak hogy ne kelljen meg venni egy nöklapját :)
Legyen szép húsvétotok sziasztok!
ZooM 2009.04.13. 16:14:01
Mindenkinek boldog húsvétot és sok puszit!
Encsi
Ui: Ja, és sok Sünit is, de nem sünszülés után :-).
ManóóóóZOO 2009.04.14. 17:10:23
Utólag még egyszer boldog húsvétot kívánok Mindenkinek!
Tomi!Köszi a linket!:-)
Kinek hogy telt ez a pár nap pihi?
További szépséges és vidám napot kívánok Nektek!
pusszancs
ZooM 2009.04.20. 15:26:55
Pöpec lett, tényleg tudod, mit csinálsz :-)!
Puszi:
Encsi
Ui.:
Médiafesztiválon lesz valaki? Én elvileg németből írásbelizem aznap, de hátha még odaérek :-P.
s.thomas01 2009.04.20. 18:28:11
Amugy minden jó meg vagyunk Angie-vel várjuk a nyarat, a pihenést, és a tábort :)
Irjatok ti is magatokról mivan veletek? vagy ez már a tábor elötti csend kezd ki alakulni? :D Én megyek médiafesztre, de csak olyan 3óra fele érek oda. Mert dolgoznom kell Angie ott lesz mér reggeltöl szeritnem.
Legyetek jók
Sziasztok!
Tényleg ha szállás kell a due fesztre van egy két személyes ágy szabadon.
Nah sziasztok!
és írjatok!
s.thomas01 2009.04.28. 21:16:37
Sziasztok!
ZooM 2009.04.29. 16:05:28
Írnék én ide mindennap, de annyira nem történik semmi... (Jó, ballagás, érettségi, meg ilyenek, de akkor is.) Huszonnégy órából tizenkettőben várom a tábort! (a többiben alszom és tanulok)
Ja, apropó! Indultam egy pályázaton és kaptam két tiszteletjegyet a médiafesztre, de én aznap német érettségit írok. Szóval, ha írtok egy címet még időben, akkor szívesen átadom valakinek!
Puszi:
Encsi
s.thomas01 2009.04.29. 18:48:06
Hát ha nem gond neked akkor szivesen elfogadnánk a dijat ha nem okoz problémát, mert Erikának és a barátnöjének még nincss jegye, és nagyon megköszönnénk ha megkaphatnánk, irj vissza ha tényleg nem gond a jegyeket oda adni,és akkor megbeszélünk egy idöpontot a jövő héten :)
Várom válaszodat, és elöre is köszi :)
ManóóóóZOO 2009.05.03. 22:00:05
Egy nagy kalappal az érettségizőknek!!Főleg Neked, Drága Encsi!Szorítunk!Hajrá!
AZ ERŐ VELED VAN!!!
ZooM 2009.05.04. 17:33:11
Angyalok vagytok!
Az erő velem volt, mert a magyart sikeresen túléltem, ami tőlem tellett azt megtettem, aztán majd meglátjuk, a javítókulcs mit mond a logikámra. Képzeljétek, utolsó feladatnak publicisztikát kellett írni. Úgyhogy arról rögtön eszembe jutottatok. (Meg általában mindenről, de erről külön is :-))
Tomi, repülnek a jegyek, elsőbbségivel küldtem, remélem időben odaér és beengednek titeket.
Legyetek nagyon jók, vigyázzatok magatokra és sétáljatok sokat a napon. (Hoppá, nálunk ebben a pillanatban eredt el az eső, na mindegy :-))
Puszi!
Encsi
ManóóóóZOO 2009.05.06. 16:23:56
Biztos vagyok benne, hogy 200%-os lesz a magyarod!!Pont NEKED ne menne?!És pont a publicisztika?!Ugyan már...Biztos vagyok benne, hogy a többi tárgyadat is ilyen ügyesen fogod teljesíteni!Matekod, törid hogy sikerült?Sok sikert a péntekni németre!
pussszancs
Manóóóó
ZooM 2009.05.06. 16:42:54
Köszönöm Ildi a bíztató szavakat.
Háát... Majd meglássuk azt a fránya magyartot.
A matek nagyjál összejött, ha fölvesznek valami bőccsészkarra, akkor nagyon boldog leszek, mert egy életre leszámoltam a permutációval meg a logaritmussal. Valószínűleg tartom a hármasomat és szánalmas módon még örülök is neki.
A törit valahogy nem tudtam komolyan venni. Képzljétek, volt benne kérdés a talajerózióról, meg az autrotrofizációról is. Viszont megkaptam esszének a nagy vágyamat, az ipari forradalmat, úgyhogy megbocsátom nekik, hogy annyi rengeteg marhaságot kérdeztek :-).
Vigyázzatok magatokra! (Én sikeresen megfáztam, úgyhogy a töri érettségire segédezköznek kaptam egy papírkosarat a zsebkendőimnek. Remélem az nem tartozik a nem megengedett segédezközök közé!)
Legyetek jók és kitartást!
Tomi, Nektek jó szórakozást pénteken!
Puszi:
Encsi
ManóóóóZOO 2009.05.08. 16:40:14
Encsi, remélem, hogy már jobban vagy!Ne tessék ilyen jó időben megfázni!!Meg úgy amúgy sem.Hogy sikerült a mai német?
Tomi!Milyen volt a médiafesztivál?Remélem, jól éreztétek Magatokat!
puszi
Ildi
ZooM 2009.05.08. 20:11:17
Hát, ez az én formám, de hál' istennek, már jól vagyok és még mindig jobban jártam, mint az a pár évfolyamtársam, akik hasmenéses bacit kaptak.
Tomi, alig várjuk az élménybeszámolódat, a múltkori is nagyon élvezetes volt!
Beengedtek a jeggyel?
Mindenkinek minden jót! Nagyon hiányoztok! Alig várom, hogy lássalak benneteket.
Puszi:
Encsi
s.thomas01 2009.05.09. 10:04:08
Most csak enyi az élmény beszámoló, legyetek jók, és vigyázzatok magatokra. szaisztók!
ZooM 2009.05.11. 19:24:27
Örülük, hogy jók lettek a jegyek.
Szegény AKAI-soknak egyébként köszönettel tartozunk, mert ha mi leszünk ennyi idősek, már tudni fogjuk, hogy nem ifjú közönség előtt kell majd ömlegeni a közös élményekről. De ugye még akkor is fogunk találkozniiii???
Legyetek nagyon jók, sok puszit mindenkinek!
Encsi
ManóóóóZOO 2009.05.14. 20:56:15
TOMIIIIIIIII!BOLDOG SZÜLETÉSNAPOOOOOOT!!!!!!
s.thomas 2009.05.15. 20:52:32
Tudjátok mit?
Tudjátok mit mondok én erre az irritáló, fenhélyázó, és nem is tudom kifejezni kis bejegyzésre?????????
Hogy imádlak titeket :)
És nekem a világ összes közönségénél, és siker élményénél többet jelent hogy a ti Dj-tek lehetek.
Nagyon szépen köszönöm a jó kivánságokat, és legyetek nagyon boldogok, és szervezzük már a következö rádiozoo-s találkozót, mert táborban nem tud mindenki ott lenni, ezért a helyszin ami lehetséges az az Utcazene fesztivál Veszprémben irjátok meg kinek lenne jó, és kinek nem Július 17-19 Környéke és megbeszéljük :) Sziasztok!
s.thomas01 2009.05.26. 20:07:13
www.djtanfolyam.hu
kattints a belépés majd a végzettek menüpont, majd a Simon Tamás névre. kiváncsi vagyok a véleményetekre :) szóval nyugodtan irjátok meg akár ide :)
Sziasztok!
ZooM 2009.05.27. 15:13:09
Imádom a gatyádat :-)!!!
Szerintem a fényképed nagyon ütős lett. Laza, de van benne valami intellktuális (ing, szemüveg, meg minden...), szóval, ha megpróbálom "idegen" szemmel nézni (nem nagyon megy, persze), akkor nekem az jön le, hogy végre egy srác, aki tudja, hogy mit szeretne. Tényleg nagyon tetszik. Semmi erőltetett lazaság, meg ilyenek. Ha egy komoly munkahelyi partit, vagy egy rádiós rendezvényt vsinálnék, tuti hívnálak, mert az jön le, hogy fel vagy készülve és tuti, hogy nem fogsz technót nyomatni a sznob negyvenes középvezetőknek :-D.
Szerintem a szöveg is nagyon jó, tök bíztató, hogy sokmindenhez értesz, tehát pl. elmehetnél egy szalagavatóra is, meg minden. (Asszem viszont, hogy van benne elgépelés, és talán a tánctanfolyam is egy szó, de ez végülis nem lényeg.) Szerintem jó lenne tudatni, hogy saját cuccod is van, szóval nem olyan vagy, mint a mi művházas Dj-nk, aki elvállalta a szalagavató bankettett és hozott egy laptopot a "helyi" hifitoronyhoz...
No, akkor most jól reklámozni fogunk! De ugye ha majd egy naaagy rádióban dolgozol, krhetük tőled számot a kívánságműsorban?!
Vigyázz magadra és zanélj sokat!
Millió puszi:
Encsi
ManóóóóZOO 2009.05.29. 17:55:36
Ez nem semmi.
A bemutatkozás alapján nem is gondolkoznék azon, hogy esetleg mást keressek, ha egy bulit, vagy bármi hasonlót akarnék szervezni.Nagyon tetszik a bemutatkozós rész, főleg, hogy a DUE-t is kiemelted.:-)
Az többeknek is szimpatikus lehet, hogy tényleg nem 1 darab stílust akarsz ráerőltetni másokra, hanem figyelembe veszed a közönséged ízlését is.:-)Ügyesss!:-)Hm.... lehet itt is csinálni kellene Neked egy reklámhadjáratot....
ManóóóóZOO 2009.05.31. 21:50:44
Minden kedves RádióZOOsnak és az összes magát gyermeknek érző emberkének boldogságos Gyereknapot kívánok!:-)
pusszancs
s.thomas01 2009.06.02. 18:54:42
Köszönöm a dicséreteket jól esik, lassan tábor is itt van meg nyár van. aztán most festjük a szobámat szóval minden a feje tetején. de igyekszem dolgozni is meg szobát festeni is meg nem megbukni a belsönyelvvizsgán a nyelv sulimban.
Hirtelen enyi, majd irjatok ti is :)
Legyetek boldogok :)
sziasztok!
ZooM 2009.06.03. 15:43:49
Tomi, nagyon szurkolok Neked, de amilyen lelkesen beszéltél a nyelvsulitokról az Education én biztos vagyok benne, hogy tökéletes belső nyelvvizsgád lesz! (Még szobafestéssel együtt is.)
Háááát... Én is megvagyok, csak csendben dühöngök, mert meg kellett óvni a vizsgaeredményemet a magyar írásbelin... A "kedves" tanárnéni annyira lepontozott, hogy a saját tanárom el se hitte...
De sebaj, jön a nyár és nekem aranyos barátaim vannak, neki meg egy alkoholista férje, úgyhogy azt hiszem, én sokkal jobban jártam így is :-).
Minden jót!
Puszi:
Encsi
ManóóóóZOO 2009.06.04. 14:06:35
Grrr....
De ettől még 5-ös lehetsz, ugye?!Mert az a minimum jegy, amit ilyen zseniális íráskészséggel érdemelsz...aki meg másképp gondolna, annak velem gyűlik meg a baja!!!!
ZooM 2009.06.05. 09:45:08
Ez egyszerűen annyit jelent, hogy 65 pontot kaptam arra a dolgozatra, ami szinte szóról-szóra egyezett a barátnőm nyolcvanhat százalékos dogájával, amit a szomszéd teremben írt a másik tanárnál...
Sebaj, tulajdonképpen ettől még ötös és biztos ez valami deus ex machina volt, hogy neogy megfeledkezzem a töritanulásról... Szóval lehet, hogy mégse kell megverni a nénit, mert csak "jót akart".
És te, Ildi, hogy állsz a brutális mennyiségű tárgyaddal? Jönnek már a vizsgák? Túl vagy már valamelyiken?
Tomi, hogy megy az angol? Just keep going on :-)!
Mindenkinek puszi:
Encsi
ZooM 2009.06.07. 13:51:36
Mi újság mostanában? Nagyon hiányoztok ám!
Vizsgák, nyelviskolák, vállalati bulik, dagi kacsák,röntgengépek, mindenki jól van?
Vigyázzatok magatokra! Puszi:
Encsi
s.thomas 2009.06.07. 14:36:21
Jövöhéten kedden és pénteken szoritsatok nekem, mert akkor fogok vizsgázni angolból.
Amugy minden okés majd tájékoztatlak a nyelvvizsga eredményeiröl titeket.
Legyetek jók
sziasztok!
ManóóóóZOO 2009.06.08. 22:00:46
Jelentem, a dagi kacsák fitness-menüre váltottak, teljesen lefogytak, gondolom nem tetszett nekik, hogy nem fértek bele a nyári ,,tollazatkollekciójukba".
Vizsgák hm 10/7 kipipálva jelenleg, még jövő héten hétfőn és kedden lesz a maradék 3.
Tomi!Hajrá!Menni fog!Ügyes, okos kisfiú vagy, rendben lesz minden!!
Encsi,Te mikor szóbelizel?
pusszancs Mindenkinek!
s.thomas01 2009.06.10. 18:58:08
Már tul vagyok az irásbeli részén a dolgoknak, és 75pontból 54et sikerült a maganmmévá tudnom :) lehet nem sok, de én ennek is örülök :D aztán pénteken lesz a szóbeli igyekszem majd de csak meg lesz a 60%-ék még 25öt lehet szerezni a szóbelin igyekszem majd legyetek jók és ha van nektek is hiretek akkor irjatok magatokról!
Imádlak titeket és szeretlek ANGIE :)
ManóóóóZOO 2009.06.10. 19:54:37
Tomi!Ügyes vagy!Tiszta jó 75-ből 54!Az bőven jó!A szóbelin sem lesz gond!Szépen, okosan elmondasz minden szépet és jót, ami az eszedbe jut, szépen mosolyogsz a vizsgáztatókra és kész is leszel.:-)
Encsi!Te mikor szóbelizel?Ugye, nem stresszelsz nagyon?Minden menni fog, hiszen úgy is tudsz/tudni fogsz mindent!
Egy nagy kalappal Tomi péntekre!:-)
pussszancs
Ildi
ZooM 2009.06.12. 09:01:34
Tomi, ez szuper! Szimán meglesz a 60%, még több is. azért voltál k o m m u n i k á c i ó s táborban, mert jól tudsz beszélni :-). Csatlakozom, kalappal Neked és vigyázz a munkahelyeden, mert iszonyatosan meleg van.
Köszönöm, én szépen lassan (22-én), túl leszek a szóbeliken, remélem nem sokat rontok vele az átlagomon :-P.
Ildi, én Téged féltelek nagyon. Igyál sokat és pihenj ebben a melegben. Embertelen sok tárgyad van de azért próbáld nem kimeríteni magadat, kérlek szépen! Különben is, mi tudjuk, hogy hivatalosan is zseni vagy!
Legyetek boldogok, egyetek sok epret, meg cseresznyét és hordjatok napellenzőt :-)!
Millió puszi:
Encsi
Ui.:
képzeljétek július 18-ára esik az unokatesóm esküvője :-(. De mindenképpen megyek utcazenére, ha fene fenét eszik is. Csakazért is, nagyon is, ha más nem repülővel. Majd megbeszélem Sünivel :-P.
s.thomas 2009.06.14. 16:47:00
Örömmel értesitelek titeket hogy 75%-os lett az angol vizsgám :D:D:D nagyn örültem neki de még jobban bele kell huznom hogy jövöre középfokum legyen amugy nyár van :) Igaz nekem dolgozni kell, de attol még érzem a nyár friss illatát, a napsütést, és a vakációt, de ez már csak nosztalgia :)várom a két hét mulvát tudjátok mi lesz akkor :)tábor is meg Erikával megyünk majd egy hétre az Anna hotelba Balatonfüredre, meg mindjárt itt lesz az utca zene :)
Szóval hivatalosan itt a nyár veletek mizu ha meg vagytok a vizsgákkal irjatok
Sziasztok!
ZooM 2009.06.14. 21:26:12
Tomi, gratuálok!!! Mondtam én, hogy mondtam! Nem okozott ez neked gondot! Szép volt!
Jaaaj... EL se hiszem, hogy már csak két hét és Balaton, tábor és sok-sok-sok hiányzó ember :-(. Furcsa lesz...
Annyira hiányoztok! Nekem a nyárról, a cseresznyéről, meg az őszibarackról egyből Ti juttok az eszembe, de komolyan... (Meg egy csomó minden másról is, de leginkább erről)
Vigyázzatok magatokra és kitartás! Mindjárt utcazene!
Puszi:
Encsi
ManóóóóZOO 2009.06.15. 13:13:00
Tomi, GRATULÁLOK!Büszkék vagyunk Rád mindannyian!Mi tudtuk, hogy sikerülni fog!:-)Szép volt!
Encsi, ugye, azért látunk Téged is Veszprémben az Utcazene Fesztiválon?
Mikor találkozunk ott?
Máté is jelezte, hogy valószínűleg ott lesz akkortájt.:-)Remélem,minél többen tudunk ott találkozni...legalább ott...legalább akkor....
pussszancs!
Vigyázzatok Magatokra!
ZooM 2009.06.26. 10:21:51
Ott leszek, ha a fene fenét eszik is. Elvileg délutánra kell menem, legfeljeb lemegyek hajnalban, vagy 17-én este, vagy reggel, vagy mit tudom én!
Ne reménykedjetek, nem bírok ki egy nyarat nélkületek! Nincs olyan, amit nem lehet megoldani! Addig is vigyázzunk magunkra! És már nincs sok hátra :-).
Puszi:
Encsi
ManóóóóZOO 2009.06.27. 21:34:52
Huhú, most már eltévedtem.Hányadikán tudunk akkor találkozni Veszprémben?
ManóóóóZOO 2009.07.03. 22:57:57
Kívánom, hogy érezzétek jól Magatokat, bár rettenetesen hiányoztok, de bízom benne, hogy Veszprémben tudunk majd találkozni!!
Köszönöm, hogy délután gondoltatok rám, nagyon jó volt hallani a hangotokat!Bizony, furcsa itt lenni úgy, hogy tudom, hogy tábor van és Balcsi, meg éjszakázás, meg kávés ébresztés, meg hajnalig dumálás, meg csillagnézés, meg minden szép és jó pedig ott...
Érezzétek jól Magatokat!
Veszprémben találkozunk!;-)
Pussssssz és RádióZOOs NAGYÖLELÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS!!!!
Ildi
s.thomas01 2009.07.15. 18:47:09
Zoosokk :) szoval nem sokára tali veszprében szombaton reggel vaslószinüleg :) és utánna töltödés :)
Jók legyetek és irjatoksziasztok!
s.thomas01 2009.07.20. 19:16:53
:) nem szeretek magam után irni, biztos nncs idötök rá :) semmi baj :) Csak azért irok, mert 23án leszünk az én szerelmemmel 1 évesek :) és gondoltam, hogy itt is felköszöntöm :)vagyis minket felköszöntöm :)
Legyetek ti is boldogok, mint mi :)
Sziasztok!
ZooM 2009.07.22. 12:46:50
GRATULÁLOK! Fantasztikus, hogy már egy éve együtt vagytok4 Ez... Tiszta jó, hogy a táborban ismerkedtetek meg és ilyen régóta jártok!Szépek vagytok együtt :-).
Őö... Az úgy volt, hogy még mindig nem találom a memóriakártya olvasót, vagy a fényépezőgépem kábeleit, plusz szétszedtem a modememet és eltörtem egy kábelt. Szóval NE engedjétek, hogy bármilyen kütyütökhöz hozzányúljak. De mostár működik.
Nagyon hiányoztok! Remélem, nemsokáa újra látjuk egymást!
Puszi, és élvezzétek a maradék nyarat!
Encsi
ManóóóóZOO 2009.07.28. 21:19:24
Csatlakozom az előttem szólóhoz, én is szívből gratulálok Nektek!:-)
Amiket csináltam képeket Veszprémben, elküldtem minden érintettnek.Egy linket kaptok, ahonnan le tudjátok tölteni a képeket.
Nézegessétek sok szeretettel!
Sok puszi
Ildi
ZooM 2009.08.01. 16:20:38
Ha a haverom megszereli a netemet, hamarosan én is küldök képeket!
Most jöttem meg az edzőtáborból, a cserhátszentiváni tehénkék mindenkit puszilnak :-).
Tomi, nem jártál mostanában Erikával Gödöllőn? (1-én mintha láttalak volna Titeket a vonatablakból.) Igazából a haverom szólt, hogy az a srác pont úgy néz ki, mint aki a képernyővédőn szokott lenni (amióta feltettem a képedet a blogra valamiért mindig azt vetíti a gép) és a táskátok, meg Erika haja is stimmelt :-).
Vigyázzatok magatokra!
Puszi:
Encsi
Vigyázz maga
s.thomas 2009.08.02. 10:52:09
Nem jártunk Gödöllön mostanában. Pedig sok fele járunk, remélem jól telt a kirándulásod :)Igazábol dolgozom, meg bátyámat költöztetem, meg kertészkedem, meg veszprémben járok, néha meg kis idönkben elmegyünk moziba vagy koncertre, szóval olyan nagyobb kirándulást nem tervezünk mostanában.Majd mondjuk tüzijátékra elmegyünk ha ti is szeretnétek a budapesti tüzijátékot megnézni, akkor szóljatok. Megprobálom Orsit is elérni, és akkor vele is találkozhatnánk rég láttuk. Szóljatok kiér rá, és össze egyeztetjük.
Sziasztok!
Jók legyetek
ZooM 2009.08.02. 20:38:57
Akkor úgy néz ki, van két hasonmásotok :-).
tomi, azért nagyon vigyázz magadra, ki ne merülj! Egy költözés nem vicces dolog...
Fú, jó lenne összefutni 20-án. Azért nem tudok biztosat, mert ez nálunk ilyen Nagy Családi Banzáj - időszak, olyan, mint a karácsony, csak karácsonyfa-talp helyett a bográccsal kell szívni. De ha idén máskor lesz, akkor mindenképpen rátok nézek :-).
Orsinak nemrég írtam, de nem válaszolt. Megpróbálom IWIW-en is.
Mindenkinek szép augusztust és mulassatok amennyit csak lehet!
Puszi:
Encsi
s.thomas01 2009.08.13. 18:30:20
Valahogy össze hozzuk majd a tüzijátékot nekem azt mondta az Orsi, hogy számithatunk rá Mi Erikával minden esetre ott leszünk majd :)
szoljatok ha tudtok valamit sziasztok!
ZooM 2009.08.13. 20:42:58
Én is szívesen mennék Tűzijátékra. Melyik részen lesztek? Csak mert akkor úgy "időzítek".
Puszi:
Encsi
s.thomas01 2009.08.18. 18:37:43
Hát mi ki megyünk már a repülönapra is szóval 1órűtól kezdve kint leszünk és ste9kor kezdödik a tüzijáték, és megyünk a due talira is mert az lesz majd szerintem abudai rakpart árnyékos részén verünk tanyát nézegetjük a repülöket meg ilyesmi aztán a telefonszámom: 0620-561-6386
Szóval keres Encsi ha nem találsz minket, de ha a jó számodat tudom akkor hivlak majd Orsiék is jönnek a barátjával, szóval leszünk páran, és támogatom, hogy Erika is Zoos legyen mert nagyon szeretem :)
Legyetek jók, és remélem minnél hamarabb találkozom veletek.Sziasztok!
ZooM 2009.08.19. 13:21:45
Tök jó, Tomi, én is arrafelé fogok mászkálni, eleinte hagyományőrző módon családilag, de aztán, kb. fél héttől szabad vagyok. Szóval, majd kereslek, fizikailag, meg telefonon egyaránt.
Addig is, sok puszi:
Encsi
ZooM 2009.09.08. 06:34:13
Ildi, angyal vagy! Ejj, 220 év... Sebaj, majd az ükükükükunokáink is játszhatnak együtt :-).
Nagyon-nagyon hiányoztok! Mi a helyzet Veletek? Ildi, Neked megkezdődött már a fősuli? Minden rendben van a kollégiummal? Vannak értelmes emberek?
Még mindig éjfélkor van aerobik órád?
Tomi, hogy megy az angol? Sokat kell tanulnod? Nagyon sok erőt kívánok Neked ahhoz, hogy elviseld azokat a dolgokat, amik körül vesznek! Sokat gondolok Rátok! (És persze mindenkire...) Erikának is sok puszi, hiszen ő már hivatalosan is hozzánk tartozik!
Vigyázzatok magatokra, kerüljétek a malacinfluenzát, az undok alakokat és élvezzétek sz őszt amíg még szép az idő!
Millió puszi:
Encsi
ManóóóóZOO 2009.09.09. 08:43:53
Őszintén szólva képeket is szerettem volna a bejegyzéshez rakni, csak a világ minden kincséért nem engedte, pedig nem egyszer próbálkoztam...hüppp...
Suli nekem majd jövő héttől lesz, addig még kiélvezem a szünet utolsó pár napját...
Encsi!Túlélhetőnek véled az egyetemet?Bár úgy is simán fogod venni az akadályokat, Téged ismerve...
Egyébként az októberi médianapra várhatóan ki fog elmenni?
pusszancs
Ildi
ZooM 2009.09.09. 10:13:45
Egyenlőre még túlélhetőnek tűnik.. De majd úgyis jönnek az első zh-k...
Nagyon szeretnék médianapra menni, bár ha ól néztem, akkor az péntek, én meg tele vagyok órákkal. De majd lógok, vagy nem tudom, legalább egy kicsit biztos, hogy benézek!
Vigyázzatok magatokra4
Puszi:
Encsi
s.thomas01 2009.09.20. 11:30:46
Mizujs veletek? én majd 29 én kezdem el az angolt, ugyhogy van még egy hetem, hogy csak a munkámmal legyek el halmozva, és utánna jöhet majd az angol is mellé, meg motort is épitek össze, és még lehet idén 2szer megyek majd külföldre is a munkámnak köszönhetöen, szóval nem igazán fogok unatkozni. Amugy minden okés puszilunk mindenkit Erikával.
Sziasztok!
ZooM 2009.09.20. 20:44:12
De jó hallani rólad4 Éppen a Galaxis utikalauzt nézem és pont eszembe jutottál róla :-).
Ígérd meg, hogy nagyon vigyázol magadra és pihentek is egy kicsit Erikával.
Ez a motor még az a régi, amiről meséltél, vagy egy újabb szerzemény? Lehet, hogy jövőre nem is a kadettel látunk a táborban? Mert látunk, ugye?
Puszi:
Encsi
s.thomas01 2009.09.28. 18:41:05
Enikö, és Ildi!
Szombat reggel, meg péntek este Erikával Veszprémben MR2 turnén voltunkés sétálgattunk közben Veszprémben, és Találkoztunk Flórával, és Briivel, tök spontánul :) ÉRdekes volt hogy igy véletlenül össze futottunk. Megigértettem velük, hogy irjanak a Blogba, de nem tették meg, lehet hogy valami technikai akadájuk van, vagy volt , vagy lesz.... Mind1 én meg tettem amit lehetett. A média napra, meg nem biztos hogy megyünk, mert nekem szabit kéne kikérni, meg tudjátok ti is, hogy nem szokott olyan nagy durranás lenni. remélem jól vagytok! Majd irjatok!
Mi Erikával köszöntünk titeket, és legyetek ti is olyan boldogok, mint mi Erikával, mikor együtt vagyunk :)
Sziasztok!
Flóry :) 2009.09.28. 20:03:03
Naaa, Tomi, ez most nem ért...:P:PLátod, írok!:D
És igen, Tomi jól leszedett minket a két lábunkról amiért nem írogatunk ide.Őszintén szólva az én szita agyamból mindig kimennek ezek a dolgok szóval sorry!Nagyon szeretlek Titeket és hiányoztok is.Puszi:)
ZooM 2009.09.29. 09:35:23
De jó hallani rólatok!!!
Azt hittem, már rééééég elfelejtettétek a mi kis állatkertünket! Pedig hiányoztatok ám, emlegettünk sokat! Mi történt veletek mostanában? Hogy vagy, Flóry!
Én valószínűleg csak átrohanok a médianapra, aztán visszarohanok az ELTE-re, pont a fenti okok miatt, meg azért, mert olyan sokat lógtam az egyik órámról,hogy az már "veszélyes". Azért remélem, találkozni fogunk!
Vigyázzatok magatokra!
Millió puszi:
Encsi
Flóry :) 2009.09.29. 20:52:29
Hát engem itthon lassan gallyra vágnak...!Állandó a veszekedés, a baszogatás. Nem tudtok valami szállással ellátott munkahelyet valahol Veszprémtől über messze? Komoylan mondom elhúznék a fenébe, nem értem, ennyire nem lehetek genyó, meg szar ember, talán...!
Na mindegy, végülis alapjáraton pöpecül vagyok, mosolygok a világra, és várom, hogy visszamosolyogjon rám, ami néha-néha azért meg is történik. Sokat írogatok, főleg novellákat (persze cssak a fióknak...), az most eléggé leköt, meg persze a suli is.
Gyerekek, nagyon hiányoztok már és szeretve vagytok innen a messzi távolból is.
Millió puszi:D:D és mosoly
ManóóóóZOO 2009.10.02. 16:25:26
Tudom, ez most nem vígasztal túlságosan, de tudom nagyjából, hogy mi zajlik körülötted, én is átéltem.Pontosan ugyanilyen gondolataim voltak; messzebb, minél messzebb otthonról, távol a sok veszekedéstől...
Ennek az időszaknak mostanra vége lett.A veszekedések megfogyatkoztak, az őszinte beszélgetések sűrűbbek lettek.És talán elfogadták már, hogy nem vagyok ,,annyira" gyerek.
A tinédzser kort szerintem a szülők is éppen elég nehezen viselik.Hidd el, vége lesz ennek is, és nyugodt lesz a légkör, és egyszer csak nem kell majd a világgá menetelre gondolni...
Addig is kitartás!!!
Szeretünk és még így a távolból is sokat gondolunk Rád, és sose felejtsd el: nem vagy egyedül!Mi Veled vagyunk!!
Kérlek, tarts ki és maradj Önmagad!
Puszi és Nagyölelééés!
ui.:Szerintem nem feltétlenül csak a fiókodnak kell írnod.Én például nagyon szívesen elolvasnám a novelláidat!Sőt, szerintem újságoknak, és online lapoknak is küldhetnél néhány írást...
ZooM 2009.10.03. 12:16:48
Csatlakozom Ildihez. Ha gondolod, akkor írj Nekünk is, ide a blogra! Itt egy kicsit látható és egy kicsit láthatatlan is egyszerre!
És Ildinek igaza van, túl kell esni az ilyen dolgokon. Nem kérdés, hogy a szülők igazságtalanok tudnak lenni. Képzeld, mikor 13 éves voltam, anyukám terhességi tesztet akart csináltatni velem, mert elmentem egy gyerekzsúrra ahol egyébként egy csomó szülő is volt... Azt hittem, hogy soha-soha nem fog tudni megbocsátani neki, hogy sose lesz normális életem. Gyűlöltem, hogy nem ért. Nagyon fájt. De ma már tudom, hogy ő is csak félt, mert nem tudott annyi időt velem tölteni, amennyit szeretett volna és úgy érezte, nem ismer.
Szóval ne higgy nekik, Te egy nagyon-nagyon értékes ember vagy. Csak biztosan voltak elképzeléseik arról, hogy milyen felnőttet nevelnek majd belőled és az, aki lettél nem találkozik ezzel a képpel. És hiába vagy szép, okos, szeretni való és kedves, ők most nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy "másképp" sikerültél.
Ne engedd, hogy az ő félelmeik irányítsanak! Előbb-utóbb rájönnek, hogy büszkék lehetnek a lányukra. Kapaszkodj meg jó erősen azokban, akikben lehet és ne felejtsd, amit Ildi mondott: Mi mindig itt vagyunk Veled.
Ne add fel! Rengeteget dolgoztál, gyakornokoskodtál, tanultál, előbb utóbb mindennek lesz gyümölcse!
Nagyon-nagyon sokat gondolok rád! Kívánom, hogy bízni tudj magadban, hogy úgy tudd végigcsinálni ezeket az időket, hogy mind a hárman jól gyertek ki belőle! Vigyázz magadra!
Nagyölelelés és sok-sok virtuális puszi:
Encsi
Ui.:
Ha mégis messzire szeretnél kerülni Veszprémtől, akkor vagy egy szabad ágyam. Maci is jár hozzá! :-).
Flóry :) 2009.10.04. 13:42:41
Hát most körülbelül itt szipogok a gép előtt mert annyira, de annyira jól esik, hogy ilyeneket írtok nekem...!
Persze, biztos jobb lesz majd egyszer, csak már két éve is mindenki ezzel bíztatott és azóta sem lett jobb sokkal semmi. Anno nyeltem, de most már kezdek rájönni, hogy az sem jó, mert akkor nem lehetek önmagam soha, de soha.Talán az a baj, hogy most már önállósodni akarok, és ezt totál nehezen viselik el.Sajnálom őket, mert igazából jó szülők, talán a legjobbak, csak éppenséggel nem jövünk ki úgy ahogy kéne, amit iszonyatosan sajnálok.
Igen gyerekek, tisztában vagyok vele, hogy senkinek sem könnyű, sőt, nálam kb. csak nehezebb sorsok vannak, és a seggemet kéne a földhöz vernem , amiért ilyen a családi hátterem. Nagyok az esélyeim arra, hogy sikeres felnőtt legyek, és tudom, hogy akkor majd anyuékkal összeborulva fogunk sírni azon, hogy milyenek voltunk anno, és megköszönöm nekik még a rossz dolgokat is, mert elvileg a hasznomra fognak válni, csak őszintén szólva már szeretnék ott tartani, annál az esténél, amikor végre belátjuk, hogy mit rontottunk el, és nem csak ordítozunk egymással!
Encsi, köszönöm szépen a felajánlott helyet és a macit is, iszonyúan édes vagy, de azt még jobban köszönöm, hogy elmondtad, hogy Veled mi történt. Ildi, nagyon nagyon aranyos vagy Te is, és köszönöm a bíztató sorokat. (Tudom, hogy sok benne a köszönöm, de erre nincs más szó:P:P)
Jó, hogy vagytok nekem, és jó, hogy van kiben kapaszkodnom, itt Veszprémben is:D!
MERCI!(L)
puszi:D:D
ZooM 2009.10.05. 20:33:53
Flóry, angyal vagy :-).
Az ember csak addig várja azt az estét, amíg meg nem történik... Nálunk tényleg egy éjszaka volt az egész és másnap az ajtót is nehezebb volt becsukni.
És igen, elvileg mindannyian a legjobbak vagyunk és mindenkinek a szülei a legjobbak, de ettől még nem muszáj mindennek szépnek és tökéletesnek lenni, szóval ez egyikőtöknek sem a hibája.
Csak azért szurkolok, hogy amennyire lehet, épp lélekkel éld túl ezt az egészet.. Pihenj sokat, olvass, törődj sok szép dologgal és ez biztosan segíteni fog. Engedd el magad, próbálj sokat lazítani! Sokat gondolok rád!
És veled mi a helyzet, Tomi? Megy az angol? Hová utazol legközelebb?
Vigyázzatok magatokra és legyetek jók! Nagyon hiányoztok ám!
Puszi:
Enikő
s.thomas01 2009.10.07. 18:53:34
Igen az angol megy én meg próbálok lépést tartani, kevés idöm van a sok mindenhez amit csinálok. Dolgozom, meg heti 2szer angol, meg motor épités, meg segiteni itthon, meg még ami jön. ÉS életem értelmével való kellemes idö eltöltése :)de ez nem is baj, csak munkám lehetne kicsit kvesebb idöt elfoglaló, de amugy nincs gond, amugy olaszország, lehet a jövöhéten, de még nem biztos hogy megyünk kb 2 napra, de még kiderül, meg utánna düsseldorf, vagy hannover ezek valószinüleg még az idén meg lesznek düsszeldorf biztos. az 5 nap lesz és a hannoverre is 5 napot mondanak.Jól is jön egy kis pénz igy karácsony elött meg amugy is, csak nem szeretek messze lenni Erikától, mert külföldön nem nagyon van idöm msn-ezni, meg telefonálni, szóval akkor csak csörrentjük egymást, mert azért nem vonnak le pénzt. Szóval enyit róllam, de még 2 és fél hónap kb és karácsony. Jó lenne DUE karácsonyozni majd egyet, ha tudtok én is igyekszem majd Erikával,hogy eltudjunk jutni :) Most mennem kell angolt olvasok :) legyetek jók, és Irjatok sokat, hogy mi van veletek.
sziasztok!
ManóóóóZOO 2009.10.28. 11:31:57
Hmmm, de szépen eltűntetek. Biztos mindenki ezerrel tanul/dolgozik.Azért egy kis körkérdés:
Tomi!Hogy vagy?Merre jársz?Voltál Olaszban?Milyen volt?Gondolom, sok tapasztalatot gyűjtöttél.Angol hogy megy?Remélem, azért marad időd némi pihenésre is. Alvásnélküli életet csak 10 napig bírhat ki az ember.:-)
Encsi?Kilátsz azért a ZH- és tanulásrengetegből?Remélem, vigyázol Magadra és néha Te is szusszansz egyet!!
Flóri, Brigusz, Máté, Dani?... Tudtok Róluk valamit?Merre járnak?Mit csinálnak?Egyben vannak?Nem betegek?Ugye, megmaradtak annak a csodás kis emberkéknek, akiknek megismertük Őket?
Igyatok sok-sok forró teát, vagy kakaót, egyetek sok gyümölcsöt, és ha fúj a csúnya szél, sál nélkül ki ne merészkedjetek a hidegbe!
Pusszancs
Manóóóó
s.thomas01 2009.11.01. 09:13:05
Hát hol is kezdjem? Igen voltam Olaszországban jó volt meg vizsgáltuk kivülröl belülről azt a masinát, és igazán jó lenne, ha sikerülne nekünk össze rakni azt a gépet kb 5 nap alatt, mert az tényleg jó lenne a cégnek is. Ugyan is tele vagyunk megrendelésekkel.. Amugy holnap megyünk a fönökömmel Hannoverbe és kezdünk neki a munkához. Majd pénteken este 11kor érkezik meg a gépünk remélem, hogy addigra már müködnifo a gép. Amugy megvagyunk Erikával most töltöttünk 1 hetet együtt, vagyis én dolgozgattam, ö meg itt várt rám itthon. Nagyon szeretjü egymást. Amugy Flóra is jól van találkoztunk multkor vele. De majd elmeséli hogy mi van vele. Itthon, meg mint mindig áll a bál, jah mi fogjuk rendezni a herceghalmi általános iskolában a bulit :) péntek 13-án szóval nem lesz semmi :)ugyhogy velem zajlik az élet. DE ti is irjatok sokat, és legyetek jók.
Sziasztok!
ZooM 2009.11.01. 18:42:44
Tomi, nem semmi vagy! Azért légyszíved pihenj is néha!
Nagyon örülök, hogy minden rendben van veletek!Sokat gondolok rátok!
Ildi, hogy vagy? Hogy állsz a rettenetes-borzalmas-szörnyű beadandó esettanulmányoddal?
Pihenjetek sokat és egyetek finom sültalmát :-)!
Puszi:
Encsi
s.thomas01 2009.11.12. 17:28:19
LEgyetek jók, és irjatok az oldalra.
Sziasztok!
ZooM 2009.11.13. 09:07:45
Ez igen, Tomi, ez aztán az élet! Nem semmi! És ne búsulj a külföld miatt, mi gondolunk rád akkor is, ha messze vagy, a külföldiek meg talán nem, amikor itthon vagy :-).
Hűha, legközelebb, ha találkozunk, már meg se foglak ismerni? :-) Mentségemre szóljon, engem meg az egyetem fogyaszt, nem mintha ha bánnám... Azért ígérd meg, hogy nagyon vigyázol magadra és eszel sok-sok zöldséget, meg gyümölcsöt...
Hááát... Én most írogatom a cikkeimet, meg az egyetemi dolgaimat meg igyekszem túl lenni az itthoni "jóságokon", amolyan, ami nem pusztít el az megerősít alapon. Ha minden jól megy, vizsgaidőszak végén megszökünk a barátnőmmel Bécsbe pár napra és németezünk egy kicsit...
Hát, ennyi mostanában. Nagyon vigyázzatok magatokra és sikerüljön Nektek minden, amibe csak belekezdtek!
Puszi:
Encsi
s.thomas01 2009.11.24. 17:11:10
rég irtam sajnos már itthon vagyok, és valószinüleg maradok is ebben az évben, ha minden jól megy nem kell mennem külföldre.Erikával jól meg vagyunk, megyünk hétvégén szinházba veszprémben.
Enikő!!! Lenne egy kérésem ma probáltalak fel hivni de nem sikerült.
Arról lenne szó, hogy mondtad régebben hogy apukád azt hiszem a hungexpoban dolgozik és ha volna valami, akkor szoljunk neked. LEsz 18án decemberben egy David guetta koncert, ahova erikával elszeretnénk menni, és az lenne a kérdés hogy tudsz-e segiteni benne? Persze örülnénk, ha veled mehetnénk, szóval ha te is ráérsz, akkor olyan jó lenne veled menni.
Remélem lesz egy szabad estéd, hogy el gyere velünk ez a due karácsony hétvégéje, és péntekre esik ez a nap várom válaszodat, és még probállak hívni.
Legyetek jók, és irjatok sokat ide a blogba sziasztok!
ZooM 2009.11.24. 18:45:01
Ezek szerint véget ért egy időre a világcsavargás? Érezzétek jól magatokat együtt, megérdemlitek!
Próbálok intézni valamit koncert ügyben, ha nem nagyon szigorúan helyjegyes, akkor talán sikerül, de nem ígérek semmit. Amióta válság van, nagyon ellenőriznek. Eddig elég volt, ha leadták a nevemet a portán és kaptam belépőt úgy is, hogy még meg se volt nyitva a kiállítás, most meg csak úgy lehet bemenni, ha kapok pass-t és akkor is csak bizonyos időben...
Reménykedjünk, hogy akarnak sokan elmenni a koncertre és megdobják apuékat néhány ingyenjeggyel...
A Due karácsonyról idén próbálok nem lemondani. Már nagyon-nagyon hiányoztok! Mindenki!
Millió puszi:
Encsi
s.thomas 2009.11.28. 16:12:05
Dj S.Thomas jelentkezem a ti magán dj technikusoktok aki szivbe markoló cikkeket tud irni és igazi csapat játéko,de enyi fényezés elég egy egész évre magamtól :)Hát ugy néz ki idén már ebben a kb4hétben nem kell már repülövel külföldre mennem :) Lesz egy utunk Bécsbe, de az erikával :) 5én megyünk és aznap este jövünk is vissza vonattal megyünk és györben szállunk fel majd a bécsi vonatra MEg nézzük a karácsonyi vásárt meg a maria hilfestrasset meg ilyeneket.
Szóval igy fog tellni a mikulás elötti napunk amugy minden rendben dolgozgatok meg angolt tanulgatok. kb enyi az egész miröl most betudok számolni. Irjatok ti is majd hogy mizujs van veletek, és legyen szép adventetek ebben az évben már csak 1 hónapunk van aztán jön a 2010 furcsa lesz megint hozzá szokni hogy 2010et kell irni.Legyetek jók és irjatok mivan veletek sziasztok!
ZooM 2009.11.28. 20:35:11
Tomi, azt még igazán odaírhattad volna, hogy igazi jóbarát, valódi lovag és mindig lehet vele beszélgetni :-).
Nagyon-nagyon hiányoztok! Még jó, hogy lesz DUE Karácsony, különben nem is találkoznánk :-). Úgy van, félretettem mindent, ott leszek és kész...
Hááát... Jönnek a vizsgáim, úgyhogy tanulok és beadandó dolgozatot írok ezerrel, meg próbálok túlélni, ahogy így kinézünk családilag-barátilag nem lesz egy sétagalopp a 2010-es év(tized:-P), de sebaj. Amíg vannak emberek, akikkel lehet együtt blogot írni, addig semmi sincs veszve.
Tomi, utazzatok jól és ha véletlenül szembe jönne veletek egy röntgengép csak tessék nagyvonalúan legyinteni :-).
Érezzétek nagyon-nagyon jól magatokat és igyatok puncsot a Kristkindlmarkt-on! Az nagyon finom ám!
Legyen mindenki boldog, elégedett és vidám!
Puszi:
Encsi
s.thomas 2009.12.13. 18:46:09
Mizujs veletek? Én jól vagyok csak most megy ez a karácsony elötti mizéria ajándék, meg vacsorák, meg minden ami ilyenkor bele fér még fogorvoshoz is megyek majd jövöhéten szerdán, nincs nagy baj csak évente 1szer nemárt igaz én kihagytam most kb 3 évet, de szerencsére nincsen baj velük. Erika is meg én is puszilunk titeket sokat eszünkbe vagytok igy karácsony tályán hiányoztok, és várjuk az utcazenét hogy együtt lehessünk :) Nekem az angol tanulás megy persze ahogy csak tudom be illesztem az idömbe, és most enikövel találkozunk :) pénteken a DUE karácsonyi partin.
Amugy meg aznap este megyünk David Guetta koncertre :) várjuk azt is. szóval ez a nagy b... helyzet van :) remélem ti is jól vagytok, mondjuk elfelejtetek irni amit hát mert jön a karácsony elnézek :) de tessék irniirniirni. Most bucsuzunk Legyetek jók!
Sziasztok!
Tencsi 2009.12.13. 20:34:59
Örülök, hogy minden rendben és remélem a fogorvos sem mond majd mást :-). Bátor vagy, én gimi elsőben voltam utoljára, brr...
Nagyon várom már, hogy lássalak titeket, én is minden nap gondolok rátok.
Nálunk is megy az őrület, két vizsga között néha elmegyek ajándékot venni, vagy karácsonyi vacsorázni, de sebaj, ez egy jó alkalom, hogy az ember lássa a barátai. És persze TITEKET!!!
Nagyon vigyázzatok magatokra! Igyatok sok meleg teát és élvezzétek a hóesést! Nálunk már szállingózik!
Minden jót!
Puszi:
Encsi
ManóóóóZOO 2009.12.14. 16:08:53
Esik a hóóóó!Itt, Szombathelyen is!A háztetőket kezdi betemetni a szép fehér hótakaró.
Bocsánat, hogy picit eltűntem, csak...tudjátok úgy is.
De persze ez nem azt jelenti, hogy nem gondolok Rátok, sőt!Sokat-sokat morfondírozom azon, milyen jó lenne egy forrócsokis délutánra összeülni Veletek.És jóóól megbeszélni az élet nagy dolgait.De jobb híján így csak marad a Bevásárlókocsi, ami szorgalmasan postázza a Nagyöleléseket.Ugye, megkapjátok őket?!
A karácsonyi hercehurcához, a vizsgákhoz, meg a melós véghajrához mindenkinek kitartást kívánok, és csatlakozom Encsihez: igyatok sok-sok forró löttyöt, mert ilyen brrrr időben az ember szempillája is lefagy.
Vigyázzatok Magatokra!
pusssszancs
Ildi
Flóry :) 2009.12.18. 21:26:04
Igen, igen, itt nálunk is szép fehér a Karácsony előtti időszak.Igaz, ami igaz, egy kicsit hideg van, de azért el lehet visleni egy jó meleg kabátban, meg persze kesztyűvel, sállal, és néha sapkával!Amúgy Nektek is tessék ilyeneket hordani, mert különben kikaptok!:)
Vigyázzatok ám magatokra, meg persze életetek párjára is, én is így teszek, bár inkább Ő vigyáz rám...:)Szóval gyerekek bejelenthetem, hogy már lassan három hónapja úszok a narancssárga ködben(azért nem rózsaszín, mert az olyan szokványos...). A szerencsést, vagy inkább szerencsétlent:P:P Petinek hívják.Remélem még sokáig írhatok Róla, és szeretném, ha a nyári utcazenén megismerhetnétek Ti is. Bár a Rádiozoo álompárja Erika és Tomi már ismeri:)!
Én már kivagyok ettől a karácsonyi ajándék mizériától, de ma elvileg letudtam az egészet...!Nagyon sokkkkkkk ölelést küldök mindenkinek a fa alá, és a családotoknak is!Sajnos mást nem tudok küldeni, de a szeretet telepatikus úton terjed, szóval nincs semmi gond.
Szeretve vagytok, és sokat gondolok Rátok!
Millió öleléssel egybekötött puszi:
A Ti flótok
ManóóóóZOO 2009.12.24. 19:32:49
lelassul a rohanó élet.
Készül a sok finom étek,
melegszik a családi fészek.
Kívánok nektek, Szép Karácsonyt,
s Boldog Új Évet!
s.thomas 2010.01.02. 19:01:53
Jelentem élek jól vagyok, és egyenlöre egy porcikám sem várja a 2010es évvel kapcsolatos hercig hurcákat, mint munka meg tanulás orrba és szájba, de hát ilyenek ezek az uj évek szilveszterkor elég keveset aludtam, de igy volt jó tulajdon képpen :) Most még holnap élvezem Erikával a gondtalan életet, de eljön a hétfö ami a legnagyobb szemétség mert ebben az évben ez elsö hétfö és még nagyon sok lesz ebben az évben de az is igaz hogy jövöre már Erikával elmondhatjuk hogy nem kel majd a hétköznapokat különtölteni, mert miután eljön a nyár és hozzánk költözik könyebbek lesznek a dolgok neki is meg nekem is és onnantól felhötlen boldogság :) mondjuk ne vegyétek ugy hogy panaszkodtam, nagyon szeretem és ö is engem, csak anyi hogy onnantól könyebb lesz picit :) uj évi fogadalmam nincs mert igy nem is szegek meg egyet sem :) és nem is cslódok magamban.
ünnep elött 84 kilo voltam szóval igyekszem vissza fogyni, meg az angolba kell nagyon bele huznom. Jah meg lesz munka is meg lesz majd buli is februárban. szóval igyekszem ide is irni meg veletek is találkozni :)ha lehet minnél többet :) de meglátjuk majd legyetek jók és B.Ú.É.K! nektek! sziasztok!
ManóóóóZOO 2010.01.03. 18:36:30
Mi ez a nagy év eleji pesszimizmus?Ne tessék ilyen negatívan 2010-hez hozzáállni!Hiszen írtad Drága Esztomász, hogy mennyi szép és jó dolog is vár Rád idén!Csak ezekre szabad koncentrálni, semmi másra!Van egy csodás Barátnőd, van Családod, és itt vagyunk Neked Mi is.Kell ennél több?:-)
Fel a fejjel!
pussszancs
s.thomas01 2010.01.19. 17:32:55
Hát ugy látom idén alább hagyott az irói kedvetek.
Legalább is ezen az oldalon.
Biztos sok dolgotok van.Mondjuk nem panaszkodhatok én sem február 12-én sportcsarnokban fogunk hangositani egy farsangi bált, meg a zenét is mi adjuk én és a kis öcsém :)
Márciusban meg megyek Bécsbe az most csak 3 nap lesz.
Szóval most ez a nagy helyzet, mellette meg dolgozom, és tanulok amenyit csak tudok, és nagyon szeretem az én kincsemet, és mindenemet Angiet:D
ZooM 2010.01.19. 20:00:16
Nem az írói vénánk hagyott alább, csak én most éppen nem tudok ilyen fantasztikusan nagyszerű hírről beszámolni...
Egy egész sportcsarnokban hangosítasz? Ahhoz nagyon komoly cucc kell, nem? Ott visszhangok vannak, meg ilyenek... Nem?
Olyan ügyesek vagytok, hogy ilyeneket meg tudtok csinálni! Nagyon büszke vagyok rátok!
Milyen közönség lesz? Kiknek adtok zenét?
Bécsbe megint munka miatt mész, vagy kivételesen pihensz egy kicsit? Azért ígérd meg, hogy vigyázol magadra és nem hajtasz túlságosan...
Vigyázzatok nagyon-nagyon magatokra mindannyian!
Nagyon hiányoztok ám!
Puszi:
Encsi
s.thomas 2010.01.19. 21:41:47
Immár 1.5 éve vagyunk együtt a Tomival boldogan és szerelmesen. És ismét esik a hó.
Voltunk a BKF nyíltnapján, mivel oda szeretnék járni fősulira és nagyon tetszett mindkettőnknek. Ismét van online iskolaújság a sulimban, és elkezdtem oda is írni. Lehet, h főszerkesző is leszek.
Remélem mind jól vagytok és minden rendben. Hiányoztok puszilok mindenkit.
s.thomas01 2010.02.24. 07:56:51
Boldog szülinapot neked kicsi Ildi igy utólag is!
Hát ugy néz ki végre lassan jön a tavasz igazából meg is fáztam igy a végére, de már lassan kezdek ki lábalni belöle.
Jelentem a tornacsrnok buli jól sikerült táncoltak és jól érezték magukat.
Most kezdek neki a munkának generátorokat rrakosgatni össze, és jövöhét szerdán megyünk bécsbe.
Szóval minden okés.Erikával jól meg vagyunk minden rendben már 1 év 7hónapja vagyunk együtt mindjárt itt a 2 év jók legyetek sziASZTOK!
ZooM 2010.03.21. 12:03:41
bizony, el sem tudjátok képzelni, mennyire hiányoztok! Nincs olyan nap, hogy ne jutnátok eszembe és ne gondolnék arra, hogy vajon mi lehet a jó öreg rádiozoo-s bandával. Ehh, mindjárt nyugdíjasok leszünk, emberek!
Velem általában minden rendben van. Gyakornokoskodom, egyetemeskedem és ha minden jól meg, akkor áprilisban kimegyek pár napra Bukarestbe, hogy Eu-s országok emberkéivel beszélgessek a rendszerváltásról...
Jó lenne már látni titeket... Jó lenne azt mondani, mint régen, hogy ááá, majd nyáron a táborban... Jó lenne egy kicsit megint gyereknek lenni és virágokat szedni a fene nagy tavaszban... Vagy csak romantikus vagyok?
Vigyázzatok magatokra, mosolyogjatok sokat és Tomi, Erika, még legalább ezer évet Nektek!
Puszi:
Encsi
ManóóóóZOO 2010.03.21. 22:20:44
Nicsak, nagykövetnek csaptál fel?Nem semmi!Gratula!És milyen nyelven fogsz cseverészni a rendszerváltásról?Angol?Hogy küldtek Téged oda?Micsoda híres lesz a Mi Encsink!:-) Rettentő büszkék vagyunk ám Rád!Enélkül is...mi mindig tudtuk, hogy milyen okos, ügyes és rátermett vagy!Csak ügyesen!De azért vigyázz ám Magadra,jó?!
Hüpp, a tábor... igen... rég volt, mikor úgy nagyon egyben volt a csapat.De nekem olyan minden, mintha tegnap lett volna... amikor kollektíve ellógtuk az uncsi előadásokat és az emeleten gubbasztva UNO-ztunk, ötleteltünk, beszélgettünk, merengtünk... csak úgy... az élet nagy dolgairól. Hihetetlenül hiányzik ez most a mindennapokból.
Amit most érzek, az csak egy hatalmas forgatag, majdhogynem mókuskerék.Nem igazán van idő megállni és csak úgy megölelni a szembejövő mosolygós emberkét... mert talán nincs is ilyen.Csak jó messze.Szétszórva.Grr..Azért ma felnéztem a szép tiszta égre, láttam a csillagokat... hiába... ez már így marad; mindig TI juttok eszembe a sok apró fényes pontról...
Mondjátok, mikor ülünk újra a csillagok alatt és beszélgetünk nagyokat?
Hiányoztok.
Bonne nuit!;-)
s.thomas01 2010.03.25. 17:23:18
Igazatok van tényleg jó volt és emlékezetes.
2010-et irunk és valamenyire fel nöttünk. Szóval ugyan az nem jön vissza soha, mert ma már nem ugy élnénk meg a dolgokat mint akkor.Mások lettek az elvárások,a stilusok, meg mi is.Szóval szerintem nem a táborokat sirjuk vissza, és ne is sirjunk hanem inkább tervezzünk elöre. Mert most már mi alakitjuk ugy az idönket, hogy bele férjen egy vagy 2 vagy több össze futás. Ez nem lebaszás, vagy rosszallás a részemröl. Csak egy ötlet, hogy most már össze tudunk beszélni idöpontot ha akarunk. Mondjuk az utca zene az tuti, hogy lesz, ha gondoljátok jöhetnétek egy éjszakát ott aludni, és probálunk jó kis szállást keresni. és akkor nem az lenne, hogy szaladni kell, meg csak pár óra. De ezek csak ötletek. Majd irjátok össze mit szoltok hozzá?
Amugy minden rendben velem Eddig le dolgoztam ma 9 órát, és most megyek 2 óra angolra.Holnap meg jön Erika :D és én fözök neki majd vacsit :) Mondjuk igyekszem finomat csinálni, de nem mindig sikerül teljesen amit elképzeltem.
Legyetek jók és irjatok! Sziasztok!
ZooM 2010.03.26. 22:17:41
Tomi, Neked mindig milyen igazad van!
Apropó, ki jön a Sajtófesztiválra? Tudom, hogy péntek, és akkor mindenki dolgozik, otthon, vagy suliban van, de tarthatnánk alternatív sajtófesztivált aznap este, meg szombaton.
Ti sok jó ember vagytok, úgyhogy akár nálam is elférnénk :-), nap közben meg csinálnánk, amihez kedvünk van.
Nagyon-nagyon vigyázzatok magatokra és élvezzétek a tavaszt! Sok örömet mindenkinek!
Encsi
Angie=) 2010.03.30. 13:57:57
Már jó régen jelentkeztem, de a Tomi úgyis megírja a velünk történteket:P
És most is jó ötlete volt. Nagyon szeretünk benneteket:)
Mivel most húsvét lesz sok nyulat kívánok mindenkinek csokit, meg élőt meg minden félét piros tojással meg százassal a kezében. Bár mivel mi nagyrészt lányok vagyunk ezért csak büdi kölni és egy nagy adag szódás szifon zuhany a jutalmunk, mondhatni, h el ne hervadjunk. Mondjuk sztem ezek nélkül sem lenne semmi bajunk:P.
A Tomiéknál ez nagyon szokás, bár én tavaj megúsztam, de most nagyon félek XD.
Szóval mindenből sokat, amit ilyenkor szoktak kívánni:)!
Pucca nyuszikák:)
s.thomas01 2010.03.30. 17:30:18
Eljött kb a jó idö, és rollerel szántom az utjaimat :) itt Budapestenkis mozgás mindennap még nem tudom hogy hogyan leszünk a sajtofeszten, mert az péntek mondjuk én 2kor végzek 1 óra mire kijutok, csak Erikának angolja van jó lenne találkozni, de nem csak az ajándékok miatt :P ugyan is 14-én van a szülinapom. Bizony örülnék nektek, Erika biztos hogy itt lesz majd nrki örülök a legjobban :D De még teljesebb lenne, ha ti veletek is össze futnék :) Enikövel is össze futok mivel akkor sajtofeszten lesz valamit biztos össze dumálunk.Szóval ha van kedvetek, akkor este csinálhatnánk valami kis buli félét, beszélgetösen, de akár Herceghalomra is kiugorhatnánk talán grillezni, vagy valami hely az van álltalában :P Szóval beszéljük meg :)Szeretlek Angie! :)
Sziasztok!
ManóóóóZOO 2010.04.01. 15:10:11
Boldog Bolondok-napját Nektek!:-) Ez a Mi napunk!:-)
Hogy vagytok?
Egyre jobban tetszik ez a sajtófesztes összefutás... Én szerintem megpróbálok ott lenni...
pusszancs
Ja, és sok/kevés locsolót!(mindenki válassza ki magának, melyik a jobb....)
Ildi
ManóóóóZOO 2010.04.30. 22:04:56
Kösziii és jó pihenést!:-)
pussszancs Mindenkinek!
s.thomas01 2010.05.10. 10:32:52
Hát nem tudom ki hogy van vele de én várom a pénteket :)
Végre egy találkozó és tök tuti lesz :D
Szerintem:)
s.thomas01 2010.06.12. 09:05:35
Van pár hirem :) elöször is 2 buli egyik balatonalmádiban egy házibulit fogok véghez vinni a másik pedig veszprémben egy szülinapi parti lesz retro stilusu. a 3ik jó hir hogy Herceghalmon rádió indul és már jelentkeztem is rá és vissza irtak hogy számitanak rám :) Szóval tuti :)amugy dolgozom angolozom is és Erikával jól meg vagyunk nincs semmi különösebb dolog most szerencsére ami van az pedig jó :)Most megyünk csopakra a strandra. jjövöhét szombaton lesz almádiban a buli.Szóval mostanában nem fogok unatkozni :) Legyetek jók és irjatok hgy veletek mi a helyzet.
Sziasztok!
s.thomas01 2010.07.27. 05:52:28
Közben meg dolgozom mint a güzü sok munkánk van legaqlább van :) Most voltunk 2 évesek Erikával minden rendben van és szeretjük egymást. Jó lenne ha irnátok ti is ide az oldalra ha lesz egy kis idötök sziasztok!
ManóóóóZOO 2010.07.28. 12:31:35
Bizony, bizony. Tessék csak mesélni, hogy ki mi jóval töltötte az elmúlt heteit/hónapjait!
Tomi, örülök, hogy írsz Magadról/Magatokról!Jó olvasni, hogy minden rendben Veletek, és jól alakulnak a dolgaid.Hmmm.. Párizs, biztos fantasztikusan fogjátok Magatokat érezni!Majd messséljetek, meg fényképezzetek sokat!:-)
Rólam csak annyit, hogy holnap kezdek el dolgozgatni, nyári meló, kitart sulikezdésig.Jelenleg Szombathelyen vagyok, kiraboltam a fél könyvtárat szakdogaelőkészületek miatt...
Legyetek jók és vigyázzatok Magatokra meg Egymásra!
puszi
Ildi
ZooM 2010.09.02. 07:44:08
No, Tomi sikerült bejutni a rádióhoz? Szurkoltam ám Neked!
Húúú... Képzeljétek, mikor felmentem a táborban a régi szobánk emeletére majdnem sírtam, annyira hiányoztatok! Olyan furcsa volt, hogy nem vagytok ott... Annyira jó lenne már látni titeket!
Mondanám, hogy okt. 23-a, de akkor olyan veszélyes utazni?
Tomi, Te mész még külföldre? Jaj, nagyon össze kellene hozni az újabb Nagy Találkozoo-t!
Vigyázzatok magatokra és pihenjetek is néha a sok munka mellett, bizony!!!
Millió puszi:
Encsi